Navracsics Tibor: Ez már egy más magyar belpolitika

Én ezt egy érdekes politikai vitának tartom, már csak azért is, mert a szolidaritás olyan fogalom, amire a vitában résztvevő mindkét oldal két és fél éve előszeretettel hivatkozik, ugyanakkor mindenki máshogy értelmezi. Viszont pont a fogalmak definíciója miatt lassan közeledünk a migrációs válság miatt kirobbant európai vita gyökeréhez."

Az európai parlamenti választásokat sokszor érte kritika az alacsony részvétel miatt, ami annak is a következménye, hogy nincsenek közös európai témák."

az a kampány már tartalmazni fogja azt is, hogy a különböző európai pártszövetségek milyen választ adnának a migrációs válságra. Tehát igen, én ezt fájdalmas, de hasznos vitának tartom".

Erről személy szerint azért nem nyilatkozhatok, mert köt az Európai Bizottság álláspontja, de tudunk olyan példákat mondani, hogy a bizottság hozzájárul ilyen kiadások fedezéséhez. Az Európai Bizottság korábban is többször jelezte már a segítségét, de hogy ennek pénzben vagy technikai támogatásban kell-e megvalósulnia, az csak konkrét egyeztetések után dőlhet el. Én mindenképpen támogatnám a tárgyalásokat erről, hiszen a schengeni határok külső védelméről van szó.

Itt inkább egy jókora kulturális szakadékról van szó. Miközben a kelet-európaiak ezt tartják álságosnak, addig a nyugat-európaiaknak az is a szolidaritás fogalmába tartozik, hogy a nettó befizető országok pénze hogyan hasznosul. Amikor viszont arról lenne szó, hogy a bajban álljanak ki a közép-európaiak a nyugat-európaiakért, ők úgy érzik, hogy Közép-Európának csak a pénz kell, a gesztust már nem hajlandók megtenni. Ez nemcsak politikusok közötti vita, nekem ismerőseim is azt mondják, hogy sok tagállamban, akár Hollandiában, Svédországban vagy Finnországban is ez a közhangulat. Úgy látják, az ő pénzükön élnek jól ezek az országok, amikor pedig segíteni kellene, nem teszik.

Nem pontosan így volt, mivel nem volt presszió. Egy kérés volt a biztosok felé, hogy szondázzák az otthoni közvéleményt és a kormányt, mi lenne az álláspont, ha a lengyel helyzetben tovább kellene lépni. (...) Azt fontos tudni, hogy amikor mi a hetes cikkelyről beszélünk, mindig a kizárásról beszélünk, pedig az csak a folyamat vége.

Magyarországon gyakran elhangzik, hogy Lengyelországot nem lehet kizárni, hiszen úgyis megvétóznánk. Ez így is van, ugyanakkor a hetes cikkely alapján elinduló strukturális párbeszéd elindításához csak körülbelül 22 tagállam szavazata szükséges.

Nem. 2010 és 2014 között egy olyan államigazgatási reformot hajtottunk végre, melyet ma már senki nem kérdőjelez meg, sem a járásokat, sem a kormányhivatalok létét. Az igazságszolgáltatási reformot politikailag sokkal többen vitatták, mégis az eredményeként az Európai Bizottság által évente elkészített, az igazságszolgáltatás függetlenségéről és hatékonyságáról szóló jelentésben Magyarország sokat javított a reform előtti helyzethez képest.

Úgy gondolom, hogy az én területemhez tartozó szakpolitikai törvényhozási tevékenység nem rontott a magyar jogállamiság állapotán, sőt olyan lépéseket tudtunk megtenni, amik évtizedek óta adósságai voltak a magyar politikai elitnek. Úgyhogy tiszta a lelkiismeretem.

(...) nem tudunk arra példát, hogy egy tagállam ne hajtott volna végre bírósági határozatot. Nem utolsósorban azért, mert egy olyan brutális pénzbüntetést vonna maga után, amelyet a nálunk sokkal gazdagabb országok sem kockáztattak meg eddig."

Az európai politikai konfliktuskezelésnek bevett módja, hogy a bírósághoz fordulnak a felek, ha nem értenek egyet valamiben. Én ezt a szokásos eszköznek tartom, ilyen értelemben egyetérthetek vele, de a bizottság álláspontját kell képviselnem. Releváns érveket hozott fel a magyar és a szlovák fél, a bíróság máshogy döntött, ez előfordul."

Magyarország rettenetesen hiányzik, Veszprém különösen. Ez a magyar belpolitika viszont nyelvileg és strukturálisan is nagyon más már, mint amiben én korábban részt vettem. Hiányoznak a barátok, az események, még a viták is, de a ma uralkodó hang kicsit más, mint amikor még én lubickoltam benne.