Pesti Srácok

Román diákok verték meg a kislányt, mert magyarul beszélt

null

A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák a besztercei Andrei Muresanu Főgimnáziumban.

Előbb csúnya szavakkal illették, majd esernyővel bántották a románul is jól tudó áldozatot. Egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották, zavarta őket a magyar beszéd. Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete által kiadott, az országos szervezet által is aláírt állásfoglalás elítéli a bántalmazók magatartását, és támogatást ígér a kislány szüleinek az ügy iskolai kivizsgálásában. A dokumentum szerzői sajnálatosnak nevezik, hogy 2018 (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma) közeledtével a szórványban is megjelent a magyarellenesség, egy olyan városban, ahol a hétköznapokban jó kapcsolatot ápolnak egymással románok és magyarok. Úgy vélik, ebben a román médiát és a politikum egy részét is felelősség terheli.

- olvasható az állásfoglalásban.

PestiSracok facebook image

Az RMDSZ felkéri a média és politikum képviselőit, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely eltávolítja egymástól a két közösséget.

- zárul az RMDSZ állásfoglalása.

Forrás: MTI; fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.