Pesti Srácok

Százharminc doboz csempészcigarettát erősített a testére egy nő, elkapták

Százharminc doboz csempészcigarettát erősített a testére egy nő, elkapták

Tehervagonban, kerékpáron és saját testükre erősítve is próbáltak meg csempészek cigarettát átvinni a magyar-ukrán határszakaszon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense szerdán. Hozzátette, egy nő 132 doboz, mintegy 120 ezer forint értékű dohányárut erősített a testére azt remélve, hogy észrevétlen marad a ruhája alá rejtett csempészáru.

Magyar Norbert elmondta, kétezer doboz, több mint kétmillió forint értékű dohányárut találtak a pénzügyőrök röntgengép segítségével egy lezárt tehervagonban Eperjeskénél. Az elkövetők a csempészáru elrejtésekor a zárat levágták, majd visszaragasztották, hogy az érintetlennek tűnjön. Egy másik esetben három kerékpárosnál találtak 25 ezer forint értékű cigarettát ugyancsak Eperjeskén, a 29 doboz cigarettát a biciklik gumiabroncsában rejtették el - közölte a sajtóreferens. Hozzátette, egy nő 132 doboz, mintegy 120 ezer forint értékű dohányárut erősített a testére azt remélve, hogy észrevétlen marad a ruhája alá rejtett csempészáru.

A pénzügyőrök mindhárom esetben lefoglalták az adójegy nélküli cigarettát és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Forrás: MTI; fotó: NAV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.