Pesti Srácok

Szijjártó: „A kerítés a védekezés szíve, közepe”

Szijjártó: „A kerítés a védekezés szíve, közepe”

Aki a határvédelmet nem sorolja a szolidaritás kérdéskörébe, az nem érti Európa jelenlegi helyzetét, és az a szolidaritás, amely nem hajlandó figyelembe venni a határvédelmet, nem igazi szolidaritás - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország nemcsak az ország megvédése miatt tett, és tesz a határvédelemért, hanem mert uniós kötelezettség, a schengeni szabályrendszer előírása a határvédelem. Napi több, mint tízezer illegális bevándorlót feltartóztatni csak fizikai védelemmel lehet. A kerítés a védekezés szíve, közepe - jelentette ki. Magyarországnak több mint 800 millió eurós költsége adódott a határvédelmi feladatokból, és jogos elvárás, hogy a szolidaritás alapján az EU ennek egy részét megtérítse - közölte. Szijjártó Péter kijelentette, a biztonságnak és a szolidaritásnak "kéz a kézben kell járnia egymással", nem létezhet az egyik a másik nélkül.

Egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt

A külgazdasági és külügyminiszter szerint egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt, és nem az a kérdés, hogy valakinek van-e vonatjegye, hanem az, hogy van-e a határ átlépésére jogosító okmánya. Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta:

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a jövőben is előjön majd Magyarország a vitákban, mert megfelel a kötelezettségeinek. A külügyminiszter felidézte: 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül. Világos volt, hogy ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, és hogy ez miért történt, az az ő belügyük - mutatott rá. Szijjártó Péter kijelentette:

- mondta.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.