Pesti Srácok

Timmermans hallani sem akar Magyarország nemzeti függetlenségéről

Timmermans hallani sem akar Magyarország nemzeti függetlenségéről

Az Európai Bizottság első alelnöke szerint az uniós tagállamok nem hivatkozhatnak a nemzeti függetlenségre és nem gyárthatnak nekik tetsző szabályokat, hanem be kell tartaniuk az EU szerződéseit. Frans Timmermans ezután a magyar kerítésen rugózott egy sort, mert az szerinte nem old meg semmit.

Frans Timmermans a lett fővárosban, Rigában található közgazdasági egyetem (Stockholm School of Economics in Riga) „Soros-termében” pénteken tartott előadásában a köztévé M1-es csatornájának tudósítása szerint Lengyelország és Magyarország kapcsán arról beszélt: az Európai Bizottság olyan, mint egy focimeccs bírója, aki azt figyeli hogy mindenki betartja-e az általa is elfogadott és aláírt szabályokat. A bevándorlással kapcsolatban bírálta a Magyarország déli határára épített kerítést. Közölte:

Az uniós bizottság első alelnöke ugyanakkor arról is beszélt, hogy az afrikai nyomorból hamarosan százezrek vagy milliók indulhatnak útnak, ami ellen csak szigorúbb határőrizettel lehet fellépni. Beismerte, hogy az érkezők legtöbbje gazdasági bevándorló. (Az is pozitív fejlemény volt, hogy a Soros-teremben tartott előadáson a Soros migránstervét kiszolgáló Timmermans ezúttal nem antiszemitázta le Orbán Viktort Soros miatt, mint májusban. A kis dolgokat is becsülni kell.)

PestiSracok facebook image

A Stockholm School of Economics in Riga egyetemet a svéd és a lett állam alapította 1994-ben, az intézménynek otthont adó épület felújítását Soros György milliárdos befektető is támogatta kétmillió dollárral, ezért róla nevezték el az egyik előadótermet. Az Európai Bizottság alelnöke ebben az auditóriumban tartotta pénteki előadását. És nem szakadt rá a födémszerkezet.

Forrás: MTI. Vezető kép: Wikipedia.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.