Pesti Srácok

Tömeggyilkossággal vádolja a DK a kormányt

Tömeggyilkossággal vádolja a DK a kormányt

A Demokratikus Koalíció szóvivője államilag elkövetett tömeggyilkosságnak nevezte, hogy tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban.

Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az Orbán-kormány évente több ezer magyar embert öl meg azzal, hogy semmit sem tesz a kórházi fertőzések ellen. A politikus azt mondta, hogy az utóbbi öt esztendő alatt minden egyes évben többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

A szóvivő arra is hivatkozott, hogy 2005-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején még csak 733 esetet regisztráltak. Arra a felvetésre, hogy az ilyen eseteket csak 2006 szeptembere óta kötelező bejelenteni, azt felelte, hogy ez nem jelenti azt, hogy 2005-ben az általa említettnél többen fertőződtek meg MRK-val.

Az Országos Epidemiológiai Központ Magyar Nemzet által közölt legfrissebb jelentése szerint tavaly 1481 multirezisztens kórokozóval is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál közvetlen oka, vagy közrejátszott az ápolt halálában. A mutatók szerint 4830 MRK-fertőzést jelentettek, ez emelkedést mutat a 2015. évihez képest, akkor ugyanis ez a szám 4187 volt, míg 2014-ben 3998 - írja a lap.

Forrás: OS/MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.