Pesti Srácok

Törökország bekeményít - Ankara kész megvédeni Irak területi épségét a kurdokkal szemben

Törökország bekeményít - Ankara kész megvédeni Irak területi épségét a kurdokkal szemben

Törökország kész megvédeni Irak területi épségét, ha Bagdad ezt kérné - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az Anadolu állami hírügynökségnek az iraki Kurdisztán függetlenségéről tartott népszavazás nyomán. A miniszter a minap már fenyegetett egy lehetséges katonai beavatkozással Észak-Irakban, ha bántódás érné a kurd területen élő türkmén kisebbség tagjait a referendumot követően.

"Irak területi egységét nem csak szavakkal támogatjuk. Amennyiben az iraki központi vezetés egy ilyen irányú kéréssel fordul hozzánk, úgy minden erőfeszítést támogatni fogunk a szomszédos ország területi épségének megtartására" - húzta alá a tárcavezető. Cavusoglu kiemelte, Ankara számára ebben a kérdésben elsősorban Bagdad álláspontja fontos. A miniszter a minap már fenyegetett egy lehetséges katonai beavatkozással Észak-Irakban, ha bántódás érné a kurd területen élő türkmén kisebbség tagjait a referendumot követően. Cavusoglu közölte azt is, hogy a kurdisztáni vezető ankarai képviselője, Omer Mirani többé nem szívesen látott személy a török fővárosban.

A nap folyamán a törökországi Silopi tartományban iraki-török hadgyakorlatot tartottak, amelyet elemzők a kurdoknak szánt figyelmeztetésként értékeltek. Irán is manővert tartott a napokban az ország kurdok lakta térségeiben. Az, hogy Maszúd Barzani, az autonóm Kurdisztán régió elnöke nem kérte ki Törökország véleményét a referendumról "őszintén szólva ... az országunk elleni árulás volt" - emelte ki az Ankarában beszédet mondó Recep Tayyip Erdogan török államfő. Amennyiben Barzani nem korrigálja ezt a "hibát" azonnal, azzal a szégyennel vonul majd be a történelembe, hogy felekezeti és etnikai háborúba döntötte a térséget. A kurd elnök "kalandja" csak rossz véget érhet - tette hozzá. A török államfő ismételten szankciókkal fenyegetett, és kitartott álláspontja mellett, miszerint a török kormány szempontjából a népszavazás illegitim volt.

PestiSracok facebook image

- intézte Erdogan szavait a kurd elnökhöz. "Ahogy elzártuk a csapot, vége van" - tette hozzá, nyilvánvalóan arra a kőolajvezetékre utalva, amely Kurdisztánból vezet Törökországba, s ezzel a nemzetközi piacra. Az észak-iraki autonóm régió bevétele nagyrészt az energiahordozó eladásából származik. A kereskedelem is nagyrészt Törökországon keresztül bonyolítja a régió.

Előzetes adatok szerint az iraki kurd szavazók 93 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak.

Forrás: MTI; fotó: fanpop.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.