Pesti Srácok

Trócsányi: Ha lecserélhető egy állam lakossága, akkor az már nem is állam

Trócsányi: Ha lecserélhető egy állam lakossága, akkor az már nem is állam

Az állam bizonyos jogairól lemondhat egy őt is magában foglaló szupranacionális szervezet javára, ám kell lennie egy olyan magnak, amely szent és sérthetetlen – írta a Magyar Időkben szombaton megjelent véleménycikkében Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter kiemelte: lakosság, terület és szuverenitás nélkül nem létezik állam, és ha a lakosságának akár csak egy részét tetszőlegesen lecserélik, akkor az az állam nem létezik többé.

Veszélyes precedenst teremtettek címmel írt publicisztikát a szombati Magyar Időkbe Trócsányi László igazságügyi miniszter. A tárcavezető ebben kifejtette: aggodalommal tölti el az Európai Unió Bíróságának kvótaperben hozott szerdai ítélete, amelyben elutasították Magyarország és Szlovákia kényszerbetelepítés elleni beadványát. Szerinte azok az értékek, amelyeket az unió hordoz, megérdemlik, hogy ne állítsák félre őket, és ne legyen presztízskérdés nyilvánvalóan sikertelen megoldási kísérletekből. Szavai szerint a migrációs válság okai szerteágazók lehetnek:

Ugyanakkor a kelet-közép-európai államok felelőssége ezekben gyakorlatilag elenyésző. A miniszter kiemelte: abban egyetértés van, hogy a súlyos migrációs helyzet megoldásában mindenkinek részt kell vennie, ám a fő kérdés a „hogyan?”. Trócsányi azt írta:

PestiSracok facebook image

A tárcavezető szerint a legfőbb elvi szintű probléma a kvóta kapcsán az állam létéhez kötődik. Bizonyos jogosítványairól lemondhat egy őt is magában foglaló szupranacionális szervezet javára,

– írja cikkében Trócsányi László. Hangsúlyozta: a magyar kormány aggályosnak tartja, hogy az unió döntéshozó szervének, az Európai Tanácsnak a döntését felül lehetett írni, és azt is, hogy a bíróság döntése értelmében az Európai Bizottság átléphetett az Európai Parlament fölött, amelynek így demokratikus ellenőrző jogköre csorbult – azaz „megbomlott az egyensúly”. A bíróság döntésével ugyan lezárult a kvótaügy első szakasza, ám megkezdődik a második, melynek során az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásban Magyarország újra kifejtheti álláspontját, és új érveket is előhozhat.

A teljes cikket

ITT

olvashatja el.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.