Pesti Srácok

Trump aláírta a fehér fajgyűlölőket elítélő kongresszusi határozatot

Trump aláírta a fehér fajgyűlölőket elítélő kongresszusi határozatot

Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a fehér fajgyűlölőket elítélő határozatot, amelyet a kongresszus a héten egyhangúlag fogadott el.

A határozati javaslatot az augusztusban a virginiai Charlottesville-ben történt zavargások nyomán terjesztették elő.

Charlottesville-ben az amerikai polgárháború déli, konföderációs seregeinek parancsnokát, a Robert Lee tábornokot ábrázoló szobor elszállítása ellen tüntettek, s a tüntetők oldalán megjelentek szélsőjobboldali, a fehér felsőbbrendűséget hirdető és neonáci elemek is. A tüntetők ellen baloldali ellentüntetők vonultak fel, csoportjukba egy Ohióból érkezett szélsőjobboldali autós hajtott és halálra gázolt egy 32 éves nőt. A véres összecsapásokba torkollott tüntetés és ellentüntetés heves belpolitikai vitát keltett. Demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt támadták Donald Trump elnököt, részben azért, mert első nyilatkozatában a tüntetők mindkét táborát felelőssé tette a történtekért, részben pedig azért, mert nem azonnal ítélte el a szélsőjobboldalt és a fajgyűlölőket.

Robert E. Lee tábornok lovasszobra Charlottesvilleben. Forrás: news.com.au
PestiSracok facebook image

A törvényhozók a hét elején kétpárti egyetértéssel és egyhangúlag fogadták el a Charlottesville-ben történteket elítélő határozatot, amely felszólította Donald Trumpot, hogy emelje fel szavát "a rasszizmust, a szélsőségességet, az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és a fehér felsőbbrendűséget hirdető, gyűlöletkeltő csoportok ellen".

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője már szerdán jelezte, hogy az elnök aláírja a határozatot. A szóvivő leszögezte azt is, hogy az elnök "már az első nyilatkozatában is elítélte a gyűlöletet, a fanatizmust és a rasszizmus minden formáját".

Összecsapás a tüntetők között. Forrás: cnn.com

Donald Trump a határozat aláírása után, csütörtökön, későn este, a sajtóiroda révén közleményt adott ki. Ebben leszögezte:

Az elnök hozzátette:

Az elnök délután a Fehér Ház Ovális irodájában találkozott Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátorral, aki az afroamerikai közösség egyik vezető személyisége. Az elnök és a szenátor megvitatta a Charlottesville-ben történteket és az Egyesült Államokban meglévő faji feszültség problémáit.

MTI; Fotó: Samuel Corum/Anadolu Agency/Getty Images

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?