Pesti Srácok

Trump: ha arra kerül a sor, kénytelenek leszünk teljesen lerombolni Észak-Koreát

Trump: ha arra kerül a sor, kénytelenek leszünk teljesen lerombolni Észak-Koreát

Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, hogy teljes megsemmisülés fenyegeti. Az elnök szerint az Egyesólt Államok Észak-Korea lerombolására kényszerülhet.

Az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában első ízben felszólaló amerikai elnök, aki korábban "tűzzel-vassal" fenyegette meg a sorozatos kísérleti atomrobbantásokat és ballisztikusrakéta-kísérleteket végrehajtó Phenjant, leszögezte: Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek az atomfegyverek után folytatott vakmerő hajszája az egész világot felmérhetetlen emberi veszteségekkel fenyegeti. "A rakétás ember öngyilkos küldetésbe hajszolja magát és a rendszerét" - mondta Trump a phenjani vezetőre utalva. Az Egyesült Államokról szólva hozzátette: "Ha meg kell védenünk magunkat vagy szövetségeseinket, nem lesz más választásunk, mint teljesen lerombolni Észak-Koreát."

Előzőleg António Guterres ENSZ-főtitkár az észak-koreai válság politikai megoldását szorgalmazta, és óva intett attól, hogy vakon rohanjanak az Észak-Koreával való háborúba.

Trump ismételten "szégyenletesnek" nevezte az általa "korrupt diktatúrának" nevezett Iránnal a hat nagyhatalom által 2015-ben megkötött szerződést, amelynek értelmében a gazdaságát sújtó szankciók fokozatos feloldásáért cserébe Teherán polgári célokra korlátozza atomprogramját. Felszólította a tagállamokat, hogy egyesüljenek az iráni atomprogram leállítása és a világszerte erőszakcselekményeket végrehajtó "vesztes terroristák" megfutamítása érdekében.

PestiSracok facebook image

Az amerikai elnök bírálta a Venezuelában a "szocialista diktatúra" alatt kialakult "elfogadhatatlan helyzetet". "Nem maradhatunk tétlenek. Szomszédos országként és felelős barátként célt kell felmutatnunk" a venezuelaiak számára: "visszaszerezni a szabadságukat, sínre tenni az országot és visszanyerni a demokráciát" - hangsúlyozta. Szíria kapcsán az elnök kijelentette: Washington a harci cselekmények kiszélesedésének megakadályozására, valamint a politikai rendezésre törekszik Szíriában.

Trump közölte: támogatja, hogy a menekülteket a származási országukhoz minél közelebb telepítsék át. Hangsúlyozta: a menekültek áthelyezésének olyan módján dolgozunk, amely segít azokon az embereken, akik rettenetesen bánásmódban részesülnek, és lehetővé teszi az esetleges hazatérésüket. Az elnök rámutatott, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás oka gyakran azoknak az állampolgároknak az alacsony jövedelme, akiknek érdekeit semmibe veszik.

Donald Trump amerikai elnök beszédében megismételte azt a szándékát, hogy országa külpolitikáját - az "Amerika az első" választási jelszóhoz hűen -, az Egyesült Államok érdekeihez igazítja. "Az Egyesült Államok elnökeként mindig Amerikát fogom az első helyre helyezni" - jelentette ki Trump. Szerinte hasonló módon kell cselekedniük más állam- és kormányfőknek is. "Minden felelős állami vezetőnek kötelessége a saját polgáraik szolgálata" - mondta Trump, aki beszédében több alkalommal is hangsúlyozta az államok szuverenitásának elvét.

"Az Egyesült Államok a jövőben is nagy barátja marad a világnak, és mindenekelőtt a szövetségeseinek" - ígérte Donald Trump. Hozzátette azonban, hogy senki sem köthet vele olyan egyoldalú szerződést, amely révén az Egyesült Államok viszonzásul semmit sem kap.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.