Pesti Srácok

Tüntetésre hív az érsek a marosvásárhelyi magyar iskola ellehetetlenítése miatt

null

Szerdára tüntetést hirdetett Marosvásárhelyre Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a megszűnés szélére sodródott helyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében.

Az érsek, aki egyben az iskola alapítását kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke is, az egyház által működtetett romkat.ro hírportálon közzétett felhívásban közölte: az egyház az igazságot rendszerint nem az utcákon és a tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi.

– olvasható a felhívásban. Az érsek arra kért minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzon a szerdán este a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti térre tervezett tüntetéshez. A katolikus papokat és a többi erdélyi magyar történelmi egyházak lelkészeit pedig arra szólította fel, hogy a vasárnapi miséken és istentiszteleteken hirdessék ki a tervezett megmozdulást és aki teheti, reverendában vagy palástban maga is vegyen részt a megmozduláson híveivel együtt.

PestiSracok facebook image

A felhívás szövege emlékeztetett, hogy az iskola helyzete még most, az iskolakezdés előtt egy héttel is tisztázatlan, az illetékes intézmények a szülőket továbbra is teljes bizonytalanságban tartják. Az érsek rámutatott: az iskola igazgatójának, Tamási Zsoltnak a felügyeletét vádemelés nélkül ismételten meghosszabbították, ami azt jelenti, hogy egyebek mellett nem láthatja el iskolaigazgatói feladatát.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum; Fotó: maszol.ro

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, azután sodródott a megszűnés küszöbére a gimnázium, hogy a bíróság jogerősen felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely a katolikus iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait. Az iskola helyzetének rendezését Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdai bukaresti látogatásán is kérte a román illetékesektől.

Forrás: MTI. Vezető kép: transindex.ro/Dezső László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.