Pesti Srácok

Zsarolóvírusra figyelmeztet a hatóság

null

Riasztást adott ki a Kormányzati Eseménykezelő Központ a Locky nevű zsarolóvírus új változatának megjelenése és terjedése miatt. Az elmúlt időszakban napi 23 millió, a Locky zsarolóvírus új variánsát tartalmazó kéretlen levelet küldhettek ki – olvasható a központ pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ismertették: a levelek kártékony mellékletet (PDF- vagy 7-Zip-fájlt) vagy hivatkozást tartalmaznak, tárgyként megnyitásra ösztönző üzenettel a gyanútlan felhasználóknak (egyebek mellett „please print”, „documents”, „scans”, „images” vagy „Payment_201708-6165”).

Közölték: a melléklet megnyitása, valamint az áldozat fájljainak titkosítása után a zsarolóvírus többféle, a visszafejtésre vonatkozó üzenetet helyez el a felhasználónak, például, hogy cserélje le hátterét, valamint egy „Lukitus.htm” nevű fájlt is kitesz az asztalra. A legfrissebb vizsgálatok alapján egyelőre jelenleg „nem áll rendelkezésre semmilyen ismert módszer a visszafejtésre – emelték ki.

Hangsúlyozták: a Kormányzati Eseménykezelő Központ a védelem első lépéseként azt ajánlja, hogy a felhasználók legyenek elővigyázatosak az e-mailekben csatolt dokumentumokkal, valamint a vírusvédelmi szoftverek frissítése mellett ellenőrizzék a mentőrendszerek helyes és megbízható működését, hogy ha megtörténik a fertőzés, visszaállíthatóak legyenek a dokumentumok.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: businessinsider.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.