Pesti Srácok

41-re nőtt a halálos áldozatok száma a kaliforniai tűzvészben

41-re nőtt a halálos áldozatok száma a kaliforniai tűzvészben

A jelentések szerint hétfő estig sikerült „előrehaladást elérnie” a Kaliforniába mozgósított 11 ezer tűzoltónak, így is tovább nőtt a halálos áldozatok száma. Eddig 41-en vesztették életüket a pusztító tűzvészben, és a hétfő esti adatok szerint 3500 lakóház vált a lángok martalékává.

A hatóságok attól tartanak, hogy a tűzvész még további halálos áldozatokat követelhet. Robert Giordano, a tűzvész által legjobban sújtott Sonoma megye seriffje tűzoltókkal tartott közös sajtóértekezletén közölte: egyelőre több mint száz eltűntről tudnak, a megyében pedig több tízezer hektáron pusztított a tűzvész.

Kaliforniában különösen Sonoma,Napa és Mendocino megye áll lángokban. Mendocinóban azonban már valamennyi - szám szerint nyolcezer - kötelezően kitelepített ember megkapta az engedélyt a visszatérésre, míg Napában és Sonomában tízezrek várna arra, hogy visszatérhessenek az otthonaikba, vagy oda, ami az otthonaikból maradt. Thomas Allman mendocinói megyei seriff arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyreállítás és a vidék élhetővé tétele évekbe telik majd.

A kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal szóvivője, Daniel Berlant arról tájékoztatta az újságírókat, hogy hétfőig összesen 86 ezer hektár égett le, legalább 5700 épület vált hamuvá és 14 helyen még mindig tombol a tűz. Donald Trump amerikai elnök hétfőn ismételten "mély sajnálatát" fejezte ki "a példa nélküli tűzvész pusztításai" miatt. Az elnök tragikusnak minősítette a helyzetet és hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány szorosan együttműködik a kaliforniai hatóságokkal mind a mentésben, mind a károk elhárításában.

PestiSracok facebook image

A meteorológusok előrejelzései keddre is száraz meleget és alacsony páratartalmat jósolnak, ami nem segíti a tűzoltók munkáját. Jóllehet, a lángok gyors terjedését elősegítő, óránkénti 80 kilométeres szél viszont enyhült.

Forrás: MTI

Vezető kép: cnn.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.