Pesti Srácok

9 milliárdos beruházás: harmadik logisztikai központját nyitotta meg Magyarországon a Penny

null

26.500 négyzetméteres, 15.000 raklap kapacitású a Penny Market harmadik magyarországi logisztikai központja, amelyet Veszprémben nyitott meg az üzletlánc kedden. A beruházás 9 milliárd forintba került és 150 új munkahelyet teremt.

A megnyitó ünnepségen az élelmiszer üzletlánc ügyvezetője elmondta, hogy az Alsónémediben és Karcagon működő logisztikai központok mellett a veszprémi tovább növeli a cég csarnokkapacitását és rugalmasságát, így vevőit és üzleteit gyorsabban képes ellátni. Veszprémből 59 boltot látnak majd el áruval, ami a cég teljes logisztikai kapacitásának 28 százaléka.

Hozzátette: kiemelten kezelik a veszprémi központban is a dolgozók képzését, továbbképzését. A Penny Market Kft. a német REWE csoport tagja, Magyarországon 1996 óta van jelen, országszerte 208 üzlettel, a munkatársak száma meghaladja a 3 ezer főt.

Veszprém polgármestere az ünnepélyes megnyitón azt mondta, az ország sikeréhez elengedhetetlen a települések sikere, ez pedig jól működő vállalkozások nélkül nem lehetséges. A nyilvános cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban meghaladta a 190 milliárd forintot az előző évi 178 milliárd forintos forgalom után. Az adózás utáni eredmény tavaly 488 millió forint volt, míg egy évvel korábban 2 milliárd forintot tett ki.

PestiSracok facebook image

PS/MTI

Vezető kép: vehir.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.