Pesti Srácok

Ausztriában parkoltatta vagyonát a Gyurcsánytól is kölcsönt kapó Czeglédy Csaba

Ausztriában parkoltatta vagyonát a Gyurcsánytól is kölcsönt kapó Czeglédy Csaba

Csaknem egy kilogrammnyi aranyrudat találtak egy Czeglédy Csaba nevére nyitott ausztriai széfben – derült ki, miután a Csongrád Megyei Főügyészség jogsegélykérelemmel fordult az osztrák hatóságokhoz a több, mint hárommilliárd forint kárt okozó költségvetési csalás bűntette miatt. A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében – jelentette ki Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő.

Több aranyrudat is találtak egy magyar határhoz közeli osztrák kisvárosban lévő bankfiókban a Czeglédy Csaba nevére nyitott széfben, az aranyrudak összsúlya megközelíti az egy kilogrammot, tudta meg a Magyar Idők a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjétől, Szanka Ferenctől. Egy kilogramm aranyrúd értéke tizenötmillió forint. A rudakat a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében foglalták le. A jogsegélykérelem keretében további kérdések megválaszolását kérte a főügyészség az osztrák hatóságoktól, tisztázni kell, hogy Czeglédy Csabának van-e Ausztriában számlája bármely pénzintézetnél. Az ügyészség annak érdekében, hogy az adatokat soron kívül megkapja az osztrák központi bankszámla-nyilvántartásból, az osztrák hatóságok mellett megkereste az Eurojustot, azaz az Európai Unió nemzetközi igazságszolgáltatási együttműködést koordináló ügynökségét is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken. Nyilatkozata szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát, akinek tavaly februárban 80 millió forintos kölcsönt adott. A szerződést Gyurcsány Ferenc családi cége, az Altus intézte, a megállapodást a volt kormányfő felesége, Dobrev Klára írta alá. Választ várnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között.

– tette fel a kérdést Hollik. Azt is firtatta, hogy miért állt érdekében pénzelni egy bűnözőt, aki hárommilliárdos áfacsalást követett el és több száz diákot megkárosított. Felszólította Gyurcsány Ferencet és az Altust, hogy válaszoljanak és tisztázzák a felmerült kérdéseket.

A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A Human Operatorhoz kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a tanulók májusi és júniusi bérét. Az elmaradás becslések szerint mintegy ezer diákot érint, és súlyos milliókra rúg. Az ügyben eddig tizennégy embert helyeztek előzetes letartóztatásba.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.