Pesti Srácok

Az RMDSZ elnöke elutasította a Székelyföld és Katalónia között vont párhuzamot

null

Kelemen Hunor szerint egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.

Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésekre Aradra érkezett RMDSZ-elnököt pénteki sajtóértekezletén kérdezték a román újságírók: mi a szövetség hivatalos álláspontja a

"Katalónia és Székelyföld között fennálló hasonlóságról".

Kelemen Hunor kifejtette: nem létezik ilyen hasonlóság, mert a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben

a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani, sosem beszéltek elszakadásról, elkülönülésről, ezt csak a román média értelmezi másként - magyarázta.

PestiSracok facebook image

- mondta Kelemen Hunor. Hozzátette:

azt reméli, hogy a spanyol és a katalán politikusok tárgyalóasztalhoz ülnek és megegyeznek, mert az erőszak sosem hozott tartós megoldást.

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. Az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

A katalán kormány eltökélt szándéka, hogy a függetlenségi pártok támogatásával a katalán parlament hamarosan határozatot fogadjon el Katalónia egyoldalú elszakadásáról Spanyolországtól.

Ezt követően pedig tárgyalásokat kezdene a függetlenedésről a spanyol állammal, amely azonban eddigi közlései szerint nem lesz partner ebben.

MTI; Fotó: Székelyföld.ma

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.