Pesti Srácok

Egyetértés van Görögországgal a kisebbségi jogok védelmében

Egyetértés van Görögországgal a kisebbségi jogok védelmében
Budapest, 2017. október 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra címmel rendezett kétnapos nemzetközi konferencia zárónapján Budapesten 2017. október 13-án. A világ számos térségében tapasztalható keresztényüldözésrõl szóló konferenciát az Emberi Erõforrások Minisztériuma szervezte. MTI Fotó: Kovács Attila

Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén, legyen szó akár a nemzeti, akár a vallási kisebbségek jogairól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az athéni látogatásáról nyilatkozva.

A miniszter a Vallási és kulturális pluralizmus, békés egymás mellett élés a Közel-Keleten című konferencián vett részt, és találkozott görög kollégájával, Nikosz Kociasszal. Szijjártó Péter elmondta: egyetértés van Athén és Budapest között abban, hogy szerzett kisebbségi jogokban visszalépés nem lehetséges.

- tette hozzá. A magyar kormány világossá tette, hogy mindaddig amíg Ukrajnában a nemrég elfogadott és a kisebbségek jogait súlyosan sértő oktatási törvény van érvényben, Magyarország minden létező diplomáciai eszközt felhasznál arra, hogy Ukrajnát a törvény visszavonására és arra késztesse, hogy adja vissza a magyaroknak elvett kisebbségi jogaikat - jelentette ki. Ebben a vitában Magyarország számíthat Görögország szövetségére, hiszen a balkáni ország is azt az elvet vallja, hogy meg kell védeni a kisebbségek jogait. De ez nem csak a nemzeti kisebbségekre vonatkozik, hanem a vallási kisebbségekre is, az ő védelmükben is szoros szövetségese egymásnak a két ország. A görög kormány is megkülönböztetett figyelmet szentel a közel-keleti keresztények védelmének, akárcsak a magyar. Mára ugyanis a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon: minden vallása miatt üldözött öt emberből négy keresztény - emlékeztetett Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

- szögezte le a miniszter.

Forrás: MTI, fotó: MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.