Pesti Srácok

A Fidesz Czeglédy "Zugügyvéd" Csaba cégével fizettetné meg a diákmunkásoktól ellopott béreket

A Fidesz Czeglédy "Zugügyvéd" Csaba cégével fizettetné meg a diákmunkásoktól ellopott béreket

Helyreigazítás

A 2017. október 20. napján megjelent „A Fidesz Czeglédy „zugügyvéd” Csaba cégével fizettetné meg a diákmunkásoktól ellopott béreket” című írásunkban valótlanul állítottuk, hogy dr. Czeglédy Csaba Adrián felperes ellopta a diákmunkások bérét.

Azok fizessék a Czeglédy-ügyben megkárosított diákok kártalanítását, akik a kárt okozták, Czeglédy Csaba cége, az MSZP és a DK - ismertette javaslatát Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

PestiSracok facebook image

Közölte: frakciótársával, Boldog Istvánnal nyújtott be módosító indítványt a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló kormánypárti határozati javaslathoz.

A politikus emlékeztetett: a "Czeglédy-féle botrányban" a gyanú szerint mintegy 3 milliárd forintos költségvetési csalás történt.Ám ennél is súlyosabbnak nevezte, hogy azoknak a fiataloknak, akik életükben először dolgoztak, a munkával kapcsolatban az az első benyomásuk, hogy nem kapták meg a bérüket. Ezért szorgalmazta mielőbbi kártalanításukat.

Forrás: PS

Pócs János szerint azonban jogos elvárás, hogy ne az adófizetők állják a kárrendezést, hanem azok, akik a kár okozói. Indítványuk úgy módosítaná a határozati javaslatot, hogy az Országgyűlés azt kérné: a kormányzat által biztosított kártalanítás után a kabinet maradéktalanul érvényesítse a kárrendezésre kifizetett összeg megtérítését a Human Operator Zrt.-től. Ha pedig a társaság ezt nem teszi meg - és bizonyított, hogy a bűncselekménnyel szerzett vagyon pártfinanszírozási célt szolgált -, a kormány tegyen lépéseket azért, hogy a követelés Czeglédy Csaba pártcsaládja tagjainak, az MSZP-nek és a DK-nak biztosított állami támogatásokból legyen érvényesíthető - olvasható a parlamenti honlapon elérhető javaslatban.

Pócs János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

MTI; Kép: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?