Pesti Srácok

A Fidesz szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre

A Fidesz szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre

A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat. A Jobbik pedig - mondta Hollik István - csak sértegetni tudja a nyugdíjasokat, Vona Gábor a remegő kezükön gúnyolódott, Volner János frakcióvezető pedig egy elhunyt nyugdíjason gúnyolódott.

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő a kormányzó pártok nevében szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták amellett, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy a juttatás elértéktelenedjen, emellett nem fizettek prémiumot, háromszorosára emelték a gáz árát, és vizitdíjat is akartak fizettetni velük - sorolta. A Jobbik pedig - mondta Hollik István - csak sértegetni tudja a nyugdíjasokat, Vona Gábor a remegő kezükön gúnyolódott, Volner János frakcióvezető pedig egy elhunyt nyugdíjason gúnyolódott.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány hetedik éve megőrzi és emeli a nyugdíjak értékét és idén először prémiumot is fizet - jelentette ki. Ennek oka az, hogy a gazdaság jó teljesítményéből a nyugdíjasoknak és részesülnie kell. A prémium a nyugdíj-kiegészítéssel együtt novemberben érkezik meg, ezek együttes összege átlagnyugdíj esetében 24 ezer forint - mondta a kormánypárti politikus.

A Magyar Idők szombaton azt írta, hogy információk szerint a Helsinki Bizottság a nemzeti konzultációs kérdőívek bezúzását és a konzultáció honlapjának lekapcsolását is követeli személyi jogainak megsértése miatt. Hollik István a hírre reagálva alaptalannak nevezte a beadványt és felháborítónak azt, hogy a szervezet jogi trükkökkel próbálja megállítani a konzultációt. Hozzátette, a Soros György üzletember által támogatott szervezetek mindent megtesznek, hogy a magyarok ne mondhassák el a véleményüket, de aki a konzultációt támadja, az a demokrácia egyik alapértékét támadja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.