Pesti Srácok

A Financial Times ismét Sorost védi a magyarországi nemzeti konzultációt boncolgató cikkében

null

A Financial Times című brit liberális üzleti napilap a Soros-tervről szóló magyarországi nemzeti konzultációval foglalkozott keddi számában. A cikk szerzője szerint Soros György egy 2016-ban megjelent írásában az Európai Unió határainak megerősítését javasolta, valamint azt, hogy Európának 300 ezer menekült számára kell helyet biztosítania az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében.

Mint arról alig egy héttel ezelőtt

a PestiSrácok.hu számolt be elsőként,

a Financial Times

kiemelten foglalkozik azzal, hogy Magyarország nem hajlandó megvalósítani a Soros-tervet és az Európai Unió akarata előtt meghajolni, sőt, a lap a nemzeti konzultációról is részletesen beszámolt. Most éppen Soros egy közös európai menekültrendszer felállítása mellett érvelt, de ismételten állást foglalt az ellen, hogy az uniós tagországokat a menekültkvóták elfogadására kényszerítsék.

PestiSracok facebook image

- idézte a cikk szerzője Soros Györgyöt. A napilap szerint annak ellenére, hogy az üzletember ellenzi a menekültek kötelező áttelepítését célzó programot, magyar tisztségviselők a Soros-terv kulcsfontosságú elemének nevezik a menekültek kvóta szerinti elosztásának több mint 20 európai ország által megszavazott rendszerét.

Az utóbbi néhány napban Soros és a magyar kormány kiemelt téma a Financial Times-ban

Soros György szóvivője az üzleti lapnak nyilatkozva azt állította, hogy a magyar kormány kampánya hazugságokon alapul.

- idézte a napilap a szóvivő nyilatkozatát.

PestiSrácok.hu, Mti Fotó:AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.