Pesti Srácok

FŐSZEGY: Az óvodákban 2017-ben sincs őszi szünet!

null

A tanulók és a pedagógusok örülnek az őszi szünetnek, de a munkavállaló szülőknek gondot okoz gyermekük elhelyezése és étkeztetése a tanítási szünet ideje alatt - hívja fel hétfői közleményében a figyelmet a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért (FŐSZEGY).

Jogszabály értelmében az őszi szünet napjain, az iskolák mellett az óvodákat is nyitva kell tartani és gondoskodni kell a gyermekek felügyeletéről, foglalkoztatásáról és az ingyenességre jogosultak napi háromszori étkezésének megszervezéséről. A kollégiumokban sincs őszi szünet - emlékeztet az egyesület, kiemelve, hogy ezeken a napokon nem lehet hazaküldeni a tanulókat. Az iskolai rendszerű szakképzésben az őszi szünet ideje alatt gyakorlati képzés azonban nem szervezhető.

Az óvodákban sincs őszi szünet

Az óvoda egész évben folyamatosan nyitva tartó köznevelési intézmény, ezért az óvodákban nincs sem őszi, sem téli, sem tavaszi, sem nyári szünet. Az óvodák mégis az iskolai szünetekhez igazítják nyitva tartási idejüket. Ráveszik az iskolás gyermekek szüleit, hogy vigyázzanak óvodás gyermekeikre is, ha úgyis otthon kell maradniuk a munkából az iskolai szünetekben. Ilyenkor a gyermekgondozást segítő ellátásban részesülő (GYSE) levő anyukák gyermekeit sem fogadják az óvodában, hiszen úgyis vigyázniuk kell a kistestvérre. Sok óvoda úgy oldja meg a "törvénysértő helyzetet", hogy a szülőkkel igazoltatják gyermekük hiányzását azokon a napokon, amikor az óvoda illegálisan zárva tart - írta közleményében a FŐSZEGY.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/OS, fotó (Illusztráció): dunakeszipost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.