Pesti Srácok

Íme a nagy választójogi törvényjavaslat

null

Megszületett az ellenzéki pártok által javasolt választójogi törvénymódosítás pontos szövege, amit nyolc ellenzéki párt javaslata alapján állítottak össze. A Közös Ország Mozgalom által koordinált törvénymódosítási javaslat szerint a választójogi törvényben ugyanúgy szerepelnek az egyéni körzetek, sőt a pártlisták is, de egy párt legfeljebb olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban országosan a szavazatokat kapta.

A 444.hu gyűjtötte össze az ellenzéki pártok által összeállított választójogi törvénytervezet lényeges elemeit, melyben egyebek között az is szerepel, hogy 110-110 mandátumot osztanának ki választókerületi jelöltek és listák helyet alapján, kettőt pedig a határon túli magyarok szavazati szerint. Változást jelentene, hogy ötről négy százalékosra csökkenti a bejutási küszöböt, továbbá azt javasolja a törvény, hogy állítsanak fel egy kormánytól független bizottságot, ami kizárólag demográfiai adatok alapján rajzolná újra a körzeteket. A javaslat szerint a pártlistán nem szerepelhet egymás után három azonos nemű képviselőjelölt - ez a magyar gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy a képviselők legalább harmadának nőnek kellene lennie - írja a 444.hu. A választójogi törvény ellenzéki pártok által javasolt tervezett módosítása szigorítja a választáson induló szervezetek kampánytámogatás-visszafizetési kötelezettségét, ami az egyre szaporodó kamupártok kedvét venné el az indulástól. A javaslat kidolgozásában részt vevő ellenzéki pártok korábban azt írták a közös nyilatkozatukban, megszüntetnék a győztesek kompenzációját, a manipulált választókerületeket, a korrupt kampányfinanszírozást, valamint a határon túli és a külföldön élő magyarok szavazati jogainak gyakorlásában lévő különbségeket. A rendszer elmondásuk szerint a német és az új-zélandi rendszert idézi. Az elektor.hu elemzése arra jutott, hogy a rendszer arányos lenne. A javaslat némi csúszással készült el, az eredeti tervek szerint már szeptember 20-án meg kellett volna születnie. Mint ismert: a Közös Ország Mozgalom október 23-ig adott ultimátumot a kormánynak: amennyiben nem szavazza meg a törvényjavaslatot a parlament, polgári engedetlenségi akciókat kezdenek. A Közös Ország Mozgalom egyébként az összes ellenzéki párttal közösen akart demonstrálni a nemzeti ünnepen, de azt a pártok végül lemondták, így Gulyás Mártonék végül civil tüntetést tartanak - írja a 444.hu.

PS/444, fotó: népszava

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.