Pesti Srácok

Kopás: Az eredeti nyolc pártból hét egyezett meg a választási törvénytervezetben, és öt fog tüntetni érte

null

A Közös Ország Mozgalom ugyan már mind a támogatottsága, mind az átláthatósága, mind az elszántsága tekintetében kinevettette magát, ez sem rettenti azonban el az ellenzéki pártok egy részét az általa szervezett demonstrációtól. Mindez persze a Gulyás Márton mozgalma mellett kitartó, öt ellenzéki párt – MSZP, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok, MoMa – erőtlenségét és önbizalomhiányát is jelzi. Nem lesz viszont ott sem az LMP, sem a Momentum.

A tüntetésre a Jobbik sem jelzett még vissza, habár ahogy Vona Gábor nekiállt udvarolni a baloldali szavazóknak, ki tudja, mit hoz az elkövetkező tizenegy nap. Egyelőre szintén kimaradó a Momentum, amely csak akkor vesz részt a rendezvényen, ha minden, a választási rendszer koncepciójának kidolgozásában részt vevő párt is megjelenik, az LMP pedig végül hosszas egyeztetés után döntött a távolmaradás mellett.

Az LMP-s Hadházy Ákost az Index szólaltatta meg, ő pedig elmondta, hogy jogosnak és fontosnak tartják Gulyásék célját, továbbá gratulálnak a <csúfosan felsült és idő előtt felszívódott – a szerk.> Agórához és a választási törvénytervezet összehozásához. A párt szerint viszont az október 23-ai tüntetés már nem erről szól, holott az is lehetne a célja, hogy reményt adjon az embereknek. Az LMP attól tart, hogy az ellenzéki pártok közti összefogási és együttműködési technikákról lesz leginkább szó, ennél pedig ők fontosabb ünnepnek tartják október 23-át. Hadházy viszont kiemelte, hogy távolmaradásuk ellenére nem akarnak okvetlenül kimaradni a jövőbeli esetleges választási szövetségekből vagy összefogásokból, de ezekről szerinte a maguk idejében kell beszélni.

PestiSracok facebook image

Így aztán a Momentum sem lesz ott, hiszen ők az összes résztvevő párt jelenlétéhez kötötték a saját részvételüket. Az új mozgalom inkább szervez egy saját tüntetést, amelynek a technikai költségeit minden bizonnyal mikroadományokból és a tagdíjaikból fedezik majd.

forrás: index.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.