Pesti Srácok

Liberálisok: A Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell szerint irányítaná

Liberálisok: A Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell szerint irányítaná

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnökhelyettese szerint a Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell alapján, alkotmányellenes, valláskorlátozó rendeletekkel irányítaná. Sermer Ádám kétségbevonta az ásotthalmi mezőőrök tevékenységének valódiságát, valamint a Jobbik néppártosodásához vezető fontos lépcsőnek nevezte, hogy Toroczkai Lászlót, és a Jobbik más „vadhajtásait” kizárják a pártból.

Sermer Ádám szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez azért jelenthető ki, mert Ásotthalom polgármestere Toroczkai László, a Jobbik alelnöke. Hangsúlyozta, ha Vona Gábor pártelnök kicsit is komolyan gondolja, amit a Jobbik a saját "néppártosodásaként" kommunikál, akkor sürgősen ki kell zárnia a Jobbikból Toroczkai Lászlót. Azt mondta, a Jobbik vagy bevallja, hogy a "néppártosodás" pusztán kommunikációs hazugság, vagy valóban elkezd leszámolni az úgynevezett "vadhajtásaival", amelyek legerőteljesebbike Toroczkai László. Sermer Ádám úgy fogalmazott, magyarként és liberálisként is kötelességüknek érzik mindent megtenni azért, hogy a szélsőségeket soha többé ne engedjék vissza a hatalom közelébe.

Felidézte, hogy közérdekű adatigénylés útján próbálják meg feltérképezni az ásotthalmi mezőőrség tevékenységét. Kiderült egyrészt - ismertette -, hogy abban a hónapban, amelynek során Toroczkai László fényképet tett közzé arról, hogy migránsok hátrakulcsolt kézzel, arccal a földnek fordulva fekszenek, a havi hivatalos jelentés szerint egyetlen kényszerítő intézkedés sem történt.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta.

Másrészt, több havi jelentést nem kaptak meg, amiből az MLP szerint vagy az következik, hogy valamit titkolni akar a mezőőrség, vagy pedig az, hogy nem is készültek el a dokumentumok, utóbbi esetben viszont a szervezet megszegi működésének feltételeit. A Liberálisok azonnali cselekvésre szólították fel a jegyzőt: mielőbb küldje el az érintett hónapok jelentéseit, vagy nyilatkozzon azok hiányáról.

Arra a kérdésre, hogy Toroczkai László menesztése esetén elképzelhetőnek tartanák-e a választási együttműködést a Jobbikkal, Sermer Ádám úgy felelt, az alelnök kizárása csupán egy fontos lépés lehet, hogy hihetővé váljon, komolyan gondolják a "néppártosodást". A jelenlegi "illiberális kormány ámokfutását" mielőbb meg kell akadályozni, ennek érdekében azonban nem szabad a szélsőségekhez fordulni - mondta, megjegyezve. bár a választási együttműködéstől elzárkóznak, konkrét ügyek mentén tudnak közösen gondolkodni. Közölte: bízik benne, hogy "minden demokratikus erő" belátja, még a legkomolyabb személyi konfliktusok sem jelenthetnek akadályt, ha az ország jövőjéről van szó.

Forrás: MTI; fotó: szentkoronaradio.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.