Pesti Srácok

Megírták Botka polgármesteri lemondó nyilatkozatát

Megírták Botka polgármesteri lemondó nyilatkozatát

Felszívódott Botka László – tíz napja színét sem látták a szegediek, a város polgármestere azóta nem jelent meg sem nyilvános, sem egyéb eseményen – úgy tudják, nem tartózkodik Szegeden és a lemondását fontolgatja, jelentette be Szabó Bálint. A Szeviép-károsultak képviselője Botka egy perces lemondó nyilatkozatát is megírta:

A jogász emlékeztetett, botrányok sora égett rá Botka Lászlóra, amelyek a bírósági szakaszban végig napirenden lesznek, a napokban folytatódik a parkoló botrány tárgyalása, majd novemberben a Szeviép-ügy, miközben már gyülekeznek az újabb felhők a szoci ex-miniszterelnökjelölt feje felett. Az is világossá vált Szabó Bálint szerint, hogy a szegediek sem kérnek tovább a bukott politikusból, ezért nem maradt más választása, mint, hogy távozik a közéletből.

PestiSracok facebook image

A Szeviép-károsultak képviselője azt is bejelentette, hogy csütörtöktől korrupció ellenes kampányt indítanak a Tisza-part fővárosában.

Fotók: PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.