Pesti Srácok

Módosítják a felsőoktatási törvényt, de a CEU ennek sem örül

null

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás ellenére a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre (CEU) is – jelentette be az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten. Soros György spekuláns egyeteme, persze, nem örül a módosításnak, amely egy évvel meghosszabbítja a jogszabály teljesítésének határidejét. Pedig korábban még azon is háborogtak a „civilek”, hogy szűk a határidő...

Trócsányi László elmondta: a módosítás meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.

– jelentette ki a miniszter. Trócsányi László hozzátette: a feltételek minden Magyarországon működő és működni kívánó felsőoktatási tevékenységet végző külföldi intézményre, így az amerikai CEU-ra is vonatkoznak. Ezáltal biztosítható a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények átlátható működése – tette hozzá a miniszter. A tárcavezető jelezte: a kormány a törvényjavaslat benyújtásáról szóló döntése meghozatalakor figyelembe vette azt is, hogy voltak olyan felsőoktatási intézmények, amelyek a rendelkezésre álló idő alatt teljesíteni tudták a számukra előírt új feltételeket. Utalt arra, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a magyar kormány és Maryland állam közötti megállapodást kihirdető törvény. Ez lehetővé teszi a szintén amerikai McDaniel College Budapest további működését.

PestiSracok facebook image

Trócsányi László kitért arra, hogy az eddig előírt, 2018. január 1-jei határidő látható módon elegendő volt azon Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények számára, amelyek „a felesleges politikai vita és konfliktus helyett a megállapodást érdemben keresték”. A miniszter elmondta, a kormány a megoldásban hisz, és figyelemmel van arra, hogy más Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményekkel, így többek között az amerikai CEU-val, még nem zárultak le a tárgyalások. Közölte azt is, hogy a kormány döntése meghozatalakor megfontolta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) javaslatát is a feltételek teljesítésére előírt határidő meghosszabbítására. Jelezte, az MRK ezen javaslatát a Velencei Bizottság jelentésében kifejezetten üdvözölte.

Trócsányi László egy tavaly júniusi képen; Fotó: MTI/Kovács Attila

Trócsányi László emlékeztetett, hogy a Velencei Bizottság javaslata világossá tette, hogy a felsőoktatási intézmények szabályozása nemzeti hatáskör. Hozzátette: a bizottság jelentésének egyik pontja szerint a vizsgált szabályok a jövőre nézve minden európai standarddal összhangban állnak, és legitim módon szolgálják a felsőoktatási intézmények átláthatóságát és azok magas színvonalú működését.

– mondta a miniszter. Közölte: a kormány meggyőződése, hogy a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények, ha akarják, teljesíteni tudják a számukra előírt feltételeket, és bízik abban, hogy a mostani törvényjavaslattal meghatározott új határidő elegendő idő lesz a feltételek teljesítésére valamennyi érintett, még az amerikai CEU számára is. Hozzátette: az Európai Bizottsággal folytatott, a magyar kormány részéről teljes mértékben jogi, szakértői jellegű vitának tekintett párbeszéd folyamatban van, ezért a kormány bízik abban, hogy a kötelezettségszegési eljárás során felhozott jogi érveket a bizottság érdemben megfontolja. Ha az Országgyűlés elfogadja a módosítást, akkor 2018. január 1-je helyett, 2019. január 1-jéig kell az egyetemeknek megfelelni a felsőoktatási törvény tavaszi módosításában előírt feltételeknek.

A CEU nem örül, sürgeti a kormányt

Pénteki közleményében a CEU azt írta: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely csökkenti a bizonytalanságot, ám az igazságügyi miniszter mai javaslata „meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát, miközben hátat fordít a kérdés kézenfekvő megoldásának.”

A CEU sürgeti a magyar kormányt, hogy haladéktalanul írja alá a Magyarország és New York állam közötti megállapodást, valamint kinyilvánítja elkötelezettségét, hogy minden törvényes előírásnak eleget tesz, megvédi tanszabadságát, és folytatja működését, mint a magyar és a nemzetközi tudományos élet megbecsült tagja.

MTI; Fotó: School of Public Policy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.