Pesti Srácok

Nagyarányú osztogatást ígért Szél Bernadett

null

A Lehet Más a Politika (LMP) elkötelezett aziránt, hogy megállítsa a gyűlöletkeltést és kormányra kerülve visszaadja a politikát a magyar embereknek - jelentette ki az LMP miniszterelnök-jelöltje Hatvanban. Szél Bernadett arról is beszélt, a kormány nem kormányoz, az ország megfeneklett, az ellenzéki pártok pedig egymással vannak elfoglalva. Hozzátette, kormányra kerülésük esetén 1.400 milliárdos bérfelzárkóztatást, valósítanak meg, valamint minden gyereket vállaló családnak egyforma támogatást, a családi pótlék megemelését, állami bérlakás-program indítását, a fiatalok lakásproblémáinak enyhítését ígérte.

Szél Bernadett a "Kezdjünk egy új korszakot!" címmel tartott sajtótájékoztatón kiemelte, az elmúlt hetek eseményei világosan rámutattak arra, hogy az ország megfeneklett. Orbán Viktor gyakorlatilag felhagyott a kormányzással, egyedül saját hatalmához ragaszkodik görcsösen, ezért nincsenek érdemi intézkedések, a kabinet folyamatosan magyarázkodik és gyűlöletkeltő kampányt indított az adófizetők pénzéből, amelyet oktatásra és egészségügyre kellene költeni - mondta. Az ellenzéki pártok eközben egymással vannak elfoglalva, nem az érdemi problémákról, a választók számára fontos témákról beszélnek. Az LMP azonban határozottan és elkötelezetten arra törekszik, hogy megállítsa a gyűlöletkeltést és visszaadja a politikát a magyar embereknek - hangoztatta a politikus.

Hét pontban fogalmazza meg, mire kér mandátumot az LMP a választókról és kormányra kerülése esetén milyen intézkedéseket tart szükségesnek egy élhetőbb Magyarországért. Kijelentette, vissza kell venni az emberek pénzét a politikusoktól, mert ma alig kapnak vissza valamit befizetett adóforintjaikból. Az elmúlt évtizedek minden megszorítása elkerülhető lett volna, ha a kormányok érdemi antikorrupciós politikát folytatnak, ennek megoldásáról szól az LMP antikorrupciós 12 pontja - közölte. A "tűzoltás" kategóriájába tartozó teendők egyikeként említette a bérválság felszámolását. Emlékeztetett, az LMP 1.440 milliárd forintos intézkedéscsomagot nyújtott be. Rámutatott, az LMP a versenyszférában a magyar emberek többségét foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat tekinti stratégiai partnereinek elfogadhatatlannak nevezve, hogy ezeket ma „a saját kormányunk hozza versenyhátrányba".

Újra a világ élvonalába emelnék az oktatást - sorolta. Erre a költségvetés ötödét szánja az LMP, ingyenessé téve a diplomaszerzést és megvédve a vidéki felsőoktatási intézményeket. Emellett a párt egyetlen családról sem mond le, programjában minden gyereket vállaló családnak egyforma támogatást, a családi pótlék megemelését, állami bérlakás-program indítását, a fiatalok lakásproblémáinak enyhítését ígéri. Szél Bernadett beszélt arról is, hogy céljuk működő és ténylegesen ingyenes állami egészségügy megteremtése, miután „a Fidesz az elmúlt évek folyamatos forráskivonásaival gyakorlatilag fizetőssé tette" azt. Olyan hatékony mezőgazdaságot hoznának létre, mely nem a „fideszes hűbérurakat", hanem a sikeres magyar családi gazdaságokat támogatja - mondta az LMP miniszterelnök-jelöltje.

PestiSracok facebook image

Tóth Norbert, a párt Heves megyei elnöke az eseményen elmondta, az LMP tiltakozik az ellen a kormánypárti kezdeményezés ellen, mely az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába adná a hatvani Grassalkovich-kastélyt.

Forrás: MTI; fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.