Pesti Srácok

"Nem is lehetne aktuálisabb a nemzeti konzultáció"

"Nem is lehetne aktuálisabb a nemzeti konzultáció"

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nem is lehetne aktuálisabb a jelenleg futó nemzeti konzultáció. Dömötör Csaba pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtökön megkezdte a konzultációban szereplő tervek végrehajtását. Egyik szakbizottsága ugyanis arról döntött, hogy létre kell hozni egy állandó betelepítési rendszert, egy kötelező, felső létszámkorlát nélküli programot.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy mivel az utóbbi hónapok nyilatkozatait látva az ellenzékre nem számíthatnak ebben a politikai küzdelemben, ezért újra az állampolgárok támogató kiállására van szükség. Ezért arra kérnek minden magyar embert, vegyen részt a konzultációban, mondja el véleményét.

, amelyek elhúzódóak lesznek - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Egy újságíró megjegyezte, hogy Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje adatpert is indítana, mert nem kapott választ a közérdekű adatigénylésére a "Soros-tervről". Az ellenzéki politikus álláspontja szerint mivel nem adták ki neki a "tervet", az nem is létezik. Az államtitkár ezt úgy kommentálta, hogy maga Soros György nevezte "tervnek" az elképzeléseit, ezért furcsa lenne kétségbe vonni annak létét.

- jelentette ki.

Szél kisasszony nyitott esernyővel, a szelek szárnyán érkezett közénk. Van ilyen, na. Forrás: Kettős Mérce

A konzultáció költségeiről szóló kérdésre úgy felelt: ezek attól függnek, hogy hányan vesznek majd részt benne, amit nehéz előre megmondani. Arra a felvetésre, hogy az interneten egy ember többször is ki tudja tölteni a kérdőívet, azt emelte ki, bíznak az állampolgárok jóhiszeműségében. Az utóbbi két konzultáció során ráadásul nem haladta meg az 5-6 százalékot az internetes kitöltések aránya.

MTI; Fotó: PS (A vezető képen: Dömötör Csaba.)

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.