Pesti Srácok

A németeknek már mindenről Orbán Viktor jut eszükbe

null

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a csehországi és ausztriai választásokkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szombati számában. Új árkok Európában című írásukban a szerzők, Christian Geinitz és Hendrik Kafsack kiemelték: a csehországi és ausztriai választások után erősödik az aggodalom, hogy „egy »keleti tömb« alakulhat ki az EU-ban”, és ugyan „pénzzel sok vitát el lehet simítani, de korántsem valamennyit”.

Kifejtették: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a menekültválságig szinte egyáltalán nem vett tudomást az EU keleti térségéről, és még közvetlen környezetében is azt mondják, hogy ezzel nagyban hozzájárult az EU kelet-nyugati megosztottságához. Azonban az idén nyár óta

PestiSracok facebook image

Mint a cikk írja, a csehországi választások győztese, az euró bevezetése és a kötelező menekültbefogadási kvóta ellen állást foglaló Andrej Babiš nem kapott „kedves szavakat Brüsszelből”, Orbán Viktor magyar kormányfő viszont

és tovább mélyítette a megosztottságot azzal a váddal, hogy Nyugatot egy

Babiš és Orbán szigorúan bevándorlás-ellenes irányvonalát követi az ausztriai választások győztese, Sebastian Kurz is, akiről egyesek azt gondolják, hogy „ideális hídverő Kelet és Nyugat között”, míg mások a visegrádi négyek (V4) csoport „informális tagjaként” tartják számon. A V4 csoport gazdasági ereje növekedik, a négy ország együttvéve Németország második legfontosabb kereskedelmi partnere, a politikában pedig mindenekelőtt a menekültválságban jelent meg egységes erőként, és tagjait az az érzés is összeköti, hogy Brüsszel és a régi EU-tagok rosszul bánnak velük – fejtették ki a FAZ szerzői.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.