Pesti Srácok

Simicskó: tartalékosok nélkül nem létezhet ütőképes haderő

Simicskó: tartalékosok nélkül nem létezhet ütőképes haderő

Tartalékosok nélkül nem létezhet ütőképes haderő - fogalmazott a honvédelmi miniszter szombaton Hajmáskéren, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja lőterén, ahol közel 300 önkéntes területvédelmi tartalékos katona tett esküt.

Simicskó István kiemelte, a haza védelme nemzeti ügy, amelyet három pillérre épít a kormány: a Magyar Honvédség képességeire, a NATO szövetségi rendszerére és az állampolgárok áldozatkészségére, hazafias elkötelezettségére. Hozzátette: a tartalékosok rendszere kiváló lehetőség arra, hogy az állampolgárok hazafias elkötelezettsége erősödjön, és a civil lakosság is nagyobb biztonságban élhesse meg mindennapjait. Az eskütételre felsorakozott katonák előtt a miniszter hangsúlyozta: a 2026-ig tartó haderőfejlesztési programban kiemelt cél a magyar honvédség képességeinek javítása és a védelmi kiadások növelése. A magyar védelmi költségvetés 2024-re el fogja érni a GDP két százalékát - tette hozzá.

Simicskó István az eskütétel után tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy 2010-ben mindössze 17 tartalékos katona volt Magyarországon. A 2010-től kialakított rendszerben jelenleg mintegy ötezer fős, műveleti és védelmi elven szervezett tartalékos állománnyal rendelkezik Magyarország, de "szeretnénk egy olyan egységes rendszert, mely alapvetően területvédelmi elven fog majd működni" megyékre, járásokra lebontva, a meglévő alakulatok alá rendelve - fogalmazott. Az október első hetében Hajmáskéren és Hajdúhadházon esküt tettekkel együtt már mintegy hétszáz területvédelmi tartalékos rendelkezik szerződéssel, a tervek szerint az idén ezerre, a rendszer teljes kiépülésére, húszezerre nő a tartalékosok száma - jelentette ki a miniszter.

Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök hangsúlyozta, a tartalékosok jelentős része rendelkezik katonai múlttal, de egyre több fiatalt is sikerül megszólítani, ezért a kiképzést is az alapoktól kell kezdeni.

PestiSracok facebook image

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a területvédelmi elv fontosságát érzékeltetve azt mondta: mindenki azt a környéket ismeri, ahol él, az számára a legfontosabb, és fel kell készülni arra, hogy saját otthonainkat is meg tudjuk védeni. Székesfehérvár országgyűlési képviselőjeként örömmel jegyezte meg, hogy Székesfehérvárról és Fejér megyéből tettek legtöbben esküt szombaton Hajmáskéren.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.