tartalékos állomány
Petr Pavel: Az állam védelme nemcsak a hivatásos katonák feladata
Petr Pavel cseh köztársasági elnök vasárnap kijelentette: támogatja az adminisztratív katonai összeírás bevezetésének lehetőségét, hogy az állam áttekintést kaphasson arról, kikre számíthat a haza védelmében. Ugyanakkor azt is hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot is visszaállítanák.Romániában háromszoros a túljelentkezés a tartalékos katonai szolgálatnál meghirdetett helyekre
Miután több éven keresztül a román hadsereg hiába próbált elegendő önkéntes tartalékos katonát toborozni, az illetmények megemelését követően most háromszoros a túljelentkezés az év elején meghirdetett helyekre – közölte szerdán az Adevarul.ro hírportál.Hazaérkeztek amerikai gyakorlatukról a magyar tartalékos katonák
Visszaérkeztek kedden Budapestre azok a magyar területvédelmi tartalékos katonák, akik az Ohiói Nemzeti Gárda amerikai minősítő gyakorlatán vettek részt. A kontingenst a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese fogadta a ferihegyi repülőtéren.A Gyurcsány–Vadai-érában tizenhét tartalékos katonája volt az országnak, most tizenegyezer van
Mind a migránsválság, mind pedig a koronavírus-járvány okozta válság nagyon komoly biztonsági kihívást jelentett az ország, sőt, az egész világ számára. 2010-ben tizenhét tartalékos katonája volt az országnak, ma pedig a tizenegyezer felé közelítünk. 2010 előtt gyakorlatilag minden képességet tönkrevágtak, a szárazföldi csapatokat, a légierőt, mindent (...) a hadiipar nullára ment, ma ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában péntek este.Csaknem ezren jelentkeztek tartalékosnak tavaly nyár óta
Növekszik az érdeklődés a honvédség önkéntes tartalékos szolgálati lehetősége iránt: tavaly nyár óta csaknem ezren jelentkeztek a programra. A felvételt nyert katonák három ciklusban végzik a hat hónapos kiképzésüket.Aláírta szerződését a tízezredik önkéntes tartalékos katona
Aláírta szerződését a Magyar Honvédség tízezredik önkéntes tartalékos katonája. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázison tartott ünnepi állománygyűlésen kiemelte: 2010-ben 17 tartalékos honvédje volt Magyarországnak, most tízezer van.A honvédség háromezer embernek ad munkát a következő fél évben
A Magyar Honvédség háromezer embernek ad munkát a következő fél évben – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred laktanyájában, szerdán.Tartalékosok is segítik a fertőtlenítést
A járványügyi védekezést kétezer katona segíti. Egy részük olyan tartalékos, akiket áprilisban mozgósított a Magyar Honvédség, de előtte folyamatosan részt vettek elméleti és gyakorlati képzéseken, kiképzéseken, gyakorlatokon. Többségük ráadásul polgári foglalkozásként is olyan szakmában jártas, amelyet a fertőtlenítésnél is kamatoztathat.Ismét működik tartalékostiszt-képzés Magyarországon
Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.Ajánljuk még