Pesti Srácok

Tartalékosok is segítik a fertőtlenítést

Tartalékosok is segítik a fertőtlenítést

A járványügyi védekezést kétezer katona segíti. Egy részük olyan tartalékos, akiket áprilisban mozgósított a Magyar Honvédség, de előtte folyamatosan részt vettek elméleti és gyakorlati képzéseken, kiképzéseken, gyakorlatokon. Többségük ráadásul polgári foglalkozásként is olyan szakmában jártas, amelyet a fertőtlenítésnél is kamatoztathat.

A Magyar Honvédség nagy erőkkel készül arra, hogy májusban az ország egész területén vegyszeres és ózonfertőtlenítéssel tisztítsák meg az idősgondozó intézetek, szociális foglalkoztatók és nyugdíjasotthonok ingatlanjait. A feladatban a hivatásos és szerződéses katonák mellett az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szolgálati alárendeltségébe tartozó MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, valamint az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred tartalékos katonái vesznek részt. A civil életből áprilisban azonnali hatállyal időszakos katonai szolgálatra behívott területvédelmi tartalékos katonák szerződéskötésük óta folyamatosan részt vesznek elméleti és gyakorlati képzéseken, kiképzéseken és gyakorlatokon. Ezt kamatoztathatják most, többségük ráadásul polgári foglalkozásként is olyan szakmában jártas, amelyet a fertőtlenítésnél is kamatoztathat. A tartalékosokkal együtt a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj biológiai fertőtlenítőcsoportjánál szakmai gyakorlati képzésen lévő altisztjelöltek is tevékenyen bekapcsolódnak a Covid–19 vírus elleni védekezés feladataiba. A hallgatók a vegyivédelmi zászlóalj által biztosított védőfelszerelésekben 16 ezer liter fertőtlenítőanyagot kevertek be, majd töltötték át tízliteres műanyag kannákba a fertőtlenítést végző alakulatok részére.

A Magyar Honvédség a tartalékosok behívásával, valamint további szolgálati vezénylésekkel bármikor növelni tudja a járványügyi védekezésben részt vevő, jelenleg is több, mint kétezer katona létszámát. Az idősgondozók fertőtlenítését a honvédség vegyivédelmi kötelékének tagjai irányításával hajtják majd végre; több, mint hétszáz katona vesz részt a fertőtlenítésekben az ország különböző pontjain, együttműködve a fertőtlenítést igénylő intézmények vezetőivel. A katonák vegyszerekkel mentesítik az intézmények közösségi helyiségeit, külterületeit, figyelemmel arra, hogy ezekben az intézményekben súlyos betegségekben szenvedők is lehetnek. Amennyiben szükséges, a katonák akár az ország összes idősotthonát meg tudják tisztítani, és ahol ez a járványveszély miatt szükségesnek látszik, többször is megismételhetik a vegyi mentesítést.

Forrás: honvedelem.hu; Fotó: honvedelem.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.