Pesti Srácok

A térség egyensúlya lehet a tétje a mai macedón helyhatósági választásnak

A térség egyensúlya lehet a tétje a mai macedón helyhatósági választásnak

Helyhatósági választást tartanak ma Macedóniában, és elemzők szerint a szavazás a négy és fél hónapja hivatalban lévő balközép kormány támogatottságának a fokmérője is lehet.

A nap folyamán a macedón fővárosban, valamint további 80 településen tartanak választást, az 1,8 millió választópolgár a helyi vezetésről dönthet. A voksolás második fordulója október 29-én lesz.

Több mint tíz évig tartó konzervatív kormányzás ért véget május 30-én, amikor a szkopjei parlament kénytelen volt megszavazni a Zoran Zaev vezette Macedóniai Szociáldemokrata Szövetségnek és koalíciós partnereinek a kormányát. A decemberi parlamenti választásokat követő féléves belpolitikai harcot több éves válság előzte meg, amikor a pártok közötti csatározás miatt szinte megbénult a nyugat-balkáni ország adminisztrációja.

A BalkanInsight.com hírportál elemzése szerint az állampolgárok a helyi önkormányzatok új vezetőinek megválasztásával üzenhetnek a kormánynak, az eredmény pedig megmutatja, jó-e az az irányvonal, amelyet szociáldemokraták képviselnek, vagy az állampolgárok inkább a leváltott jobboldallal, vagyis a Nikola Gruevszki vezette Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjával (VMRO-DPMNE) szimpatizálnak-e inkább.

PestiSracok facebook image

A közvélemény-kutatások szerint az SDSM támogatottsága csak egy kicsivel magasabb a VMRO-DPMNE támogatottságánál, és a fővárosban, Szkopjéban is szociáldemokrata győzelemre lehet számítani.

Nikola Gruevszki a kampány során többször is kijelentette: amennyiben pártja több szavazatot kap, mint a szociáldemokraták, előrehozott választást kell kiírni, mert a voksolás azt bizonyítja, hogy a kormány elvesztette legitimitását.

A VMRO-DPMNE jelenleg a 81 önkormányzatból 56-ot tudhat magáénak, így a jelenlegi polgármesterek megtartására törekszik, hogy ezzel bizonyítsa, helyi szinten meg tudta tartani erejét. Mivel a szociáldemokraták csak négy önkormányzatot vezetnek, inkább az országos politikai lépések jelentőségét, például a szomszédos országokkal fenntartott viszony javítását hangsúlyozták a kampányban.

Az utóbbi hetek kommunikációjában mindkét oldalról megjelentek helyi témák, de országos jelentőségű kérdések is, a kampány gyakran a decemberi választási verseny folytatásának tűnt.

A VMRO-DPMNE kampányát a magyar kormány is támogatja. Orbán Viktor nemrég személyesen találozott Nikola Gruevszkivel Ohridban.

MTI; Fotó: Vermes Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.