Pesti Srácok

Kiállt Magyarország mellett három amerikai kongresszusi képviselő

Kiállt Magyarország mellett három amerikai kongresszusi képviselő

Levelet írt Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek három amerikai kongresszusi képviselő, amelyben kiállnak Magyarország mellett és tiltakoznak David Kostelancik, az amerikai nagykövetség ügyvivőjének a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) budapesti székházában tartott beszéde miatt. Szerintük a politikai indíttatású amerikai kritika csak nyugtalanságot kelt és aláássa a Magyarországgal való szövetséget.

A portál cikkében az áll, hogy a levelet Dennis Ross floridai, Andy Harris marylandi és Mike Coffmann coloradói republikánus képviselő írta. A dokumentumban a politikusok aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy David Kostelancik október közepén arról beszélt a MÚOSZ-székházban, hogy a magyar kormány nyomást gyakorol a sajtóra és a sajtószabadság aggasztó állapotban van. A három amerikai levélíró szerint Kostelancik ezzel megalapozatlan kritikákkal illette a magyarországi médiahelyzetet.

A képviselők a levél elején a kiváló amerikai-magyar kapcsolatok bizonyítékait sorolták, kiemelve, hogy Magyarország az Egyesült Államok szoros katonai szövetségese, az afganisztáni, a koszovói és az iraki misszióban is részt vett. David Kostelancik szavait azért is tartják különösen aggasztónak, mert Magyarország régi szövetségese és kiváló tagja a NATO-nak.

PestiSracok facebook image

- idézte az Origo. A képviselők kitértek arra is: nem gondolják, hogy David Kostelancik megjegyzései az Egyesült Államok diplomáciai céljait szolgálnák. Egyúttal felszólították az amerikai külügyminisztériumot, hogy fejezze ki támogatását a magyar kormány szuverenitásával kapcsolatban, azért is, mert az Egyesült Államok kapcsolatai Magyarországgal egyre szorosabbak gazdaságilag, és régóta fennálló egység van a két ország között a biztonságpolitika, a bevándorlás és a terror elleni harc terén.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára október 18-án azt mondta, az amerikai ügyvivő nyilatkozata és az ahhoz hasonló megnyilvánulások nem értelmezhetőek másként, mint "kéretlen beavatkozásként a magyar belpolitikába". Közölte: az ügyvivőt bekérették, megvitatták vele a szóban forgó kérdéseket és kifejezték a tiltakozásukat.

Forrás: MTI, Origo Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.