Pesti Srácok

Bíróság elé állnak a külföldieket kenőpénzért magyar állampolgársághoz juttató kormánytisztviselők

Bíróság elé állnak a külföldieket kenőpénzért magyar állampolgársághoz juttató kormánytisztviselők

Vesztegetési pénz átvétele közben tettenért volt kormánytisztviselő és társai ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, az érintettek jogellenesen segítettek külföldieket magyar állampolgársághoz jutni. A tizenhat terheltnek több rendbeli hivatali visszaélés, valamint hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt kell felelnie.

Tizenhat ember – közöttük két volt kormánytisztviselő – ellen emelt vádat csütörtökön a Fővárosi Főügyészség, az érintettek honosítási eljárások ügyintézése közben követtek el korrupciós bűncselekményeket – tájékoztatta lapunkat Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész beszámolója szerint az első- és másodrendű vádlottak - egy péceli és egy budapesti nő – 2014 januárja és 2015 márciusa között olyan külföldi állampolgárok egyszerűsített honosítási kérelmeit is befogadták, akik a magyar nyelvet nem értették és nem beszélték, ezáltal a törvényi feltételeknek nem feleltek meg. A terheltek – számos esetben kenőpénzért cserébe – hozzájárultak ahhoz, hogy a külföldiek jogosulatlanul juthassanak magyar állampolgársághoz.

A többi vádlott közül többen közvetítői szerepet töltöttek be a hálózatban, és üzletszerűen igyekeztek újabb külföldi ügyfeleket szerezni. Az elsőrendű terheltet 2015 márciusában vesztegetési pénz átvétele közben érték tetten a rendőrség nyomozói, a másodrendű vádlott pedig másnap a hivatalában próbálta megsemmisíteni a korrupcióra utaló iratokat, de ez nem sikerült neki. A vizsgálat adatai szerint a csalásokkal tíz külföldi – szerbek, ukránok, oroszok – szerezhetett jogellenesen magyar állampolgárságot. A Fővárosi Főügyészség az ügyben több rendbeli hivatali visszaélés, valamint hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Forrás: Fővárosi Főügyészség

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.