Pesti Srácok

Dobrev Klárát is kihallgatták a Czeglédy-ügyben

Dobrev Klárát is kihallgatták a Czeglédy-ügyben

Nem sokkal dél után lépett ki Dobrev Klára a kecskeméti NAV épületéből, miután különös körülmények között beidézték a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyben- adta hírül az Index.hu.

Dobrev az épület előtt tartott sajtótájékoztatón – amit az ATV élőben közvetített a Facebookon – azt mondta, szerinte ez nagy baj. A kihallgatás szerinte furcsa és értelmetlen volt, hiszen a nyomozó nem tudott feltenni neki egyetlen olyan kérdést sem, ami ne lett volna már előre leírva a papírjaiba. Dobrev szerint a kihallgatást csak azért rendezték meg, hogy a sajtó le tudja fotózni őt, Orbán Viktor legádázabb ellenségének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét, amint tanúként be kell fáradnia a rendőrségre ebben a büntetőügyben, és így hírbe keverjék.

Dobrev a cinizmus netovábbjának nevezte, hogy az ügyészség nem indított vizsgálatot.

Dobrev Klára a sajtónak és az adónyomozóknak is elmondta, hogy háromszor adott kölcsön Czeglédy Csabának rövid lejáratú kölcsönt, 60-90 millió forintot, amit az MSZP és Gyurcsányék ügyvédje mindig rendesen törlesztett is – kivéve a legutóbbi részletet, amit a börtönből nem tudott fizetni. Másnak is adtak már kölcsön, mert szerinte a gazdagok kötelessége, hogy adjanak, ha hozzájuk fordulnak segítségért.

Forrás: Index.hu; Vezető kép: nyugat.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.