Pesti Srácok

Elferdített szöveggel viszi a nemzeti konzultációt a Törvényszék elé a Helsinki Bizottság

Elferdített szöveggel viszi a nemzeti konzultációt a Törvényszék elé a Helsinki Bizottság

Kitűzte az első tárgyalási napot a bíróság a nemzeti konzultáció miatt a Helsinki Bizottság által indított személyiségi jogi perben - írja a Magyar Idők, hozzátéve, hogy a Soros György bőkezű támogatását élvező szervezet úgy vádolja hazugsággal a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy keresetlevelükben elferdítették a kérdőív egyik szövegét.

December 13-án, szerdán tartja a Fővárosi Törvényszék az első tárgyalást a Helsinki Bizottság által kezdeményezett személyiségi jogi perben, melynek végső célja a nemzeti konzultáció lejáratása - tudta meg a Magyar Idők. A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata által százmilliókkal kitömött szervezet arra alapozta keresetét, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda hazugságot terjeszt az egyesületről. A valóság ezzel szemben az, hogy a helsinkisek meghamisították a konzultáció szövegét, a bíróságnak pedig ezt észlelve vélhetően el kellett volna utasítania a beadványt - írja a portál.

A Magyar Idők szerint az utolsó mondatot a bírósági beadványban arra cserélték ki, és következetesen úgy idézik, hogy „Ilyen például a Helsinki Bizottság, mely például (sic!) a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy…«” A Helsinki Bizottság tehát a szöveg eredeti értelmével szemben azt sugallja, hogy a kérdőív szerint szervezetük más kérdésekben is a migránsok számára kedvezőbb elbírálásért küzd. Ami pedig a határátlépés szankcionálását illeti, azzal a szervezet lényegében azzal védekezik, hogy ők nem követeltek enyhébb büntetést, csak éppen jelezték, hogy az általuk bemutatott nemzetközi példák alapján – álláspontjuk szerint – egyáltalán nincs helye büntetés kiszabásának abban az esetben, ha a migránsok megsértik az ország határait.

PestiSracok facebook image

A portál azt is írja: A bizottság keresetlevelében az is szerepel, hogy ők nem általában a migránsokról, pusztán a menedékkérőkről, menekültekről fejtették ki véleményüket abban az anyagban, amelyből a konzultáció idéz. Ez az érvelés ott hibádzik, hogy a szervezet egyik kiadványa szerint a migránsoknak különböző csoportjai vannak, és ugyanebben a dokumentumban megkülönböztetik az önkéntes és a kényszermigrációt. E tanulmányban azt is megjegyzik, hogy a közbeszéd nem tesz különbséget migráns és migráns között - írja a Magyar Idők, hozzátéve, hogy mivel a nemzeti konzultáció nem bevándorlási szakembereknek készült, hanem 8 millió magyar választópolgárnak, érthető, hogy szerkesztői migránsnak nevezték a migránsokat. Ráadásul azt is szem előtt kell tartani, hogy a migrációs válság kapcsán emlegetett migránsok mindegyike menedékkérő, akik vagy itt, vagy másutt folyamodnak menekültstátusért, azzal a hivatkozással, hogy őket üldözik, hogy veszélyben az életük.

A portál szerint érdemes még megemlíteni, hogy amennyiben a per nem ér véget másodfokon, az utolsó szót a Kúriának kell kimondania. Ott azonban az efféle ügyeket jellemzően a kormánnyal szemben nem feltétlenül elfogulatlan Baka András vezette tanács tárgyalja. Köszönhetően annak, hogy Darák Péter, a kúria elnöke évről évre rá bízza az adatvédelmi, sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket.

Forrás: Magyar Idők; fotó: helsinki.hu

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok

Ps TV 2023 szeptember 20.
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.