Pesti Srácok

Feljelenti az IKSZ a törvénytelenségre buzdító álcivileket

Feljelenti az IKSZ a törvénytelenségre buzdító álcivileket

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Fővárosi Főügyészséghez fordul közérdekű bejelentéssel, hogy vizsgálják meg, egyes törvénytelenségre, bojkottra buzdító civil szervezetek a civil törvény hatálya alá tartoznak-e.

Nacsa Lőrinc, a szervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: ha a törvény hatálya alá tartoznak, akkor le kell folytatni ellenük egy eljárást. Erre álláspontjuk szerint azért van szükség, mert felmerül a gyanú, hogy valami takargatni valójuk van, bizonyos információkat el akarnak titkolni a nyilvánosság elől, és ezért nem tesznek eleget a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettségnek. Az IKSZ elnöke hangsúlyozta, a törvényi szabályozással a jogállás nyilvántartásba rögzítése a cél, és semmilyen plusz dolgot nem kell ebbe beleképzelni.

Hozzátette: a civil információs portálon szerdáig 58 civil szervezet regisztrált, de 23, általában Soros György által finanszírozott szervezet indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, s közülük 15 az, amelyik nem tüntette fel magát sem ezen, sem a bíróság által létrehozott felületen. Eközben számos portálon elmondták, támogatásuk jelentős részét külföldről kapják. Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, életbe kell lépnie a törvény szankciós rendszerének, amely kétlépcsős folyamat, 30 illetve 15 napos határidővel, és ezek után pénzbírság kiszabása lehet indokolt.

PestiSracok facebook image

– mondta az IKSZ elnöke. A szervezet szerint ugyanakkor közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom egésze és minden állampolgár számára egyértelmű legyen, a ma Magyarországon működő civil szervezetek milyen érdekeket képviselnek. Úgy fogalmazott, a fiataloknak fontos, hogy egy olyan országban tudjanak élni, munkát vállalni, ahol mindenkire vonatkoznak a törvények, és azokat mindenki betartja. Megdöbbentőnek nevezte, hogy néhány tucat, nyilván többségében Soros György által finanszírozott civil szervezet kiáll és nyilvánosan elmondja, nem tartja be a törvényeket.

MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.