Pesti Srácok

Formálódik a közös európai hadsereg

null

Szándéknyilatkozatot írt alá 23 euró­pai uniós tagállam szakminisztere tegnap az EU védelmi dimenziójának megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (Pesco) létre­hozásáról, csatlakozva a közös fejlesztésekről és beszerzésekről, az euró­pai hadiipar erősítéséről szóló francia–német kezdeményezéshez.

A brüsszeli tanácsülésen, amely lényegé­ben a közös uniós haderő létrejöttét körvonalazta, Magyarország részéről Simicskó István honvédelmi miniszter írta alá a dokumentumot, aki a közmédiának elmondta: bízik benne, hogy a Pesco hozzásegíti az európai és köztük a magyar embereket, hogy biztonságosabb életet élhessenek. Az aláíró államok között nincs ott az EU-t éppen elhagyó Nagy-Britannia, a magát a katonai ügyektől távol tartó Dánia, és nem szignálták a dokumentumot Írország, Portugália és Málta szakminiszterei sem.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kijelentette: az aláírással új fejezet nyílik, ez történelmi nap az európai védelmi együttműködés szempontjából. Hozzátette, hogy az érintett országok máris több mint ötven projekttervezetet nyújtottak be a védelmi képességek és a hadműveletek fejlesztése érdekében. A közös kezdeményezést várhatóan a decem­beri EU-csúcson fogják hivatalosan elfogadni az uniós állam- és kormányfők. A Pescónak több költségvetési for­rása is lesz: egy ötmilliárd eurós védelmi alapból fegyvereket vásárolhat, az esetleges hadműveleteket szintén külön alapból finanszírozzák, a védelmi kutatásokra pedig a közös EU-költségvetésből jut majd.

Megfigyelők rámutatnak, hogy olyan nemzetközi események is sürgették a Pesco létrehozását, mint Európa egyre jobban gyengülő biztonsága, a Krím félsziget Moszkva általi annektálása, valamint az Egyesült Államok NATO melletti elköteleződésének a gyengülése. Donald Trump többször is vehemensen támadta az Európai Uniót a­miatt, hogy a tagállamok – a NATO követel­ményeivel ellentétben – nem költik védelemre bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát. A Pescót aláíró országokat évente egyszer ellenőrzik, hogy betartják-e vállalásaikat – ha nem, a renitenseket kitehetik az együttműködésből.

PestiSracok facebook image

A paktum mindazonáltal fel­színre hozta a Franciaország és Németország közötti feszültségeket a témában. U­gyanis míg Párizs azt szorgalmazza, hogy kisebb országcsoportok vegyenek részt például látványos intervenciókban, Berlin a lehető legtöbb tagállamot szeretné látni kevésbé ambiciózus projektekben. Úgy tűnik, a német álláspont látszik győzedelmes­kedni. A Pesco támogatói szerint az egyezség aláhúzza az EU összetartását és céljait azután is, hogy Nagy-Britannia Európa egyik vezető katonai hatalmaként távozik a közösségből. Ugyanakkor London vilá­gossá tette, hogy kész együttmű­ködni az EU védelmi erőivel a brexit 2019. márciusi dátuma után is.

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: szekelyfold.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.