Pesti Srácok

Határozati javaslatban utasítja el a Fidesz a kötelező kvótát

null

A Fidesz-frakció országgyűlési határozati javaslatot terjeszt elő ezen a héten, elutasítva benne azt az európai parlamenti (EP-) határozatot, amely felső korlát nélküli, kötelező betelepítést akar rákényszeríteni az Európai Unió minden tagállamára - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

A politikus azt mondta: a magyar Országgyűlésnek is döntő beleszólása kell, hogy legyen abba, milyen elosztási rendszert akar elfogadni az EU.

- fogalmazott Gulyás Gergely. Közölte: elutasítják azt az uniós döntéshozatali mechanizmust, amelynek első lépéseként az EP minden Európába érkező menedékkérőt felső korlát nélkül osztana szét. Hozzátette, hogy ez ráadásul azoknak az országoknak lenne a legsérelmesebb, amelyek eddig nem vagy csak nagyon kevés embert fogadtak be, azaz kifejezetten Közép-Európát és azon belül Magyarországot fenyegeti ez a döntés. Szavai szerint az EP-határozat mögött

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely arra hívta fel az ellenzéki képviselőket, csatlakozzanak a Fidesz-KDNP-frakcióhoz a felső korlát nélküli betelepítési kvóták elutasításában.

Arra a felvetésre, hogy tisztázta-e frakciótársával, Budai Gyulával a bírákra tett megjegyzését, a frakcióvezető azt válaszolta: az alaptörvény világosan szabályozza, hogy a bírák csak az alkotmánynak, a törvényeknek és a lelkiismeretüknek vannak alárendelve az ítélkezés során.

- mondta. Megkérdezték őt a kínai miniszterelnök budapesti látogatása alkalmából a tibeti elnyomás elleni tiltakozásokról is, amire úgy reagált: a gyülekezési jog Magyarországon mindenkit megillet.

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP-s Hadházy Ákos kamunak minősítette a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek számát, Gulyás Gergely azt mondta: Hadházy Ákos vagy tudatosan állít valótlant, vagy „képességei folytán nem sikerült egy nem túl bonyolult eljárásmódot megértenie”. A postán visszaérkezett és a feldolgozott kérdőívek száma ugyanis értelemszerűen eltér, hiszen először beérkezik a boríték, majd azt felbontják, és ezután értékelik ki a kérdőívet - közölte.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.