Pesti Srácok

Hollik: Ha kiderül, hogy az MSZP-t és a DK-t szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete, akkor a két párt fizeti a csekket

Hollik: Ha kiderül, hogy az MSZP-t és a DK-t szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete, akkor a két párt fizeti a csekket

A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után újságírókkal.

A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló határozati javaslat egyik előterjesztőjeként a képviselő beszámolt arról, bizonyíték van arra, hogy több tíz nyugdíjas is kárt szenvedett a Czeglédy-ügyben, mert a bérüket nem fizették ki.

Hollik István elmondta, a határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványt azután terjesztették elő, hogy Hende Csabát, a törvényalkotási bizottság fideszes elnökét több nyugdíjas is megkereste, mert Czeglédy Csaba cége, a Humán Operátor Zrt. kiközvetítette őket és nem kapták meg a fizetésüket.

Az országgyűlési képviselő rámutatott, a Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba, valamint a szocialisták okozta kárt ennek a kormánynak kell rendeznie. Emlékeztetett: Czeglédy Csabát azzal vádolják, hogy hárommilliárd forint értékben áfacsalást követett el és több száz diákot károsított meg.

PestiSracok facebook image

Hollik István elmondta, a határozati javaslatban az is szerepel, vizsgálni kell, a Humán Operátor Zrt. tevékenységének volt-e köze a balliberális pártok finanszírozásához. Ez a gyanú felmerül - folytatta - , hiszen Czeglédy Csaba

és szombathelyi közgyűlési tisztségét most, előzetes letartóztatása idején is megtartotta.

A KDNP-s politikus szólt arról, hogy egy másik, egy Boldog István és Pócs János (mindketten Fidesz) által benyújtott módosító javaslatot azért nem támogattak, mert bár erkölcsileg támogatható, az valószínűleg nem állta volna ki az alkotmányosság próbáját.

Hozzátette: a javaslat azt tartalmazza, ha kiderül, hogy az MSZP és a DK finanszírozását szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete és az áfacsalási ügy, akkor a kárrendezésre kifizetett összeget le lehet vonni a két baloldali ellenzéki párt pártfinanszírozásából. Rámutatott arra, hogy ha a javaslat alkotmányosságával kapcsolatban elindult volna a vita, akkor az késleltette volna a diákok és a nyugdíjasok kártalanítását. Hollik István szerint a kártalanításról szóló országgyűlési határozati javaslat azért is fontos, hogy az egyébként jól működő iskolaszövetkezetek iránti bizalmat helyreállítsák.

MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.