Pesti Srácok

Hollik István Soproni Tamással csörtézett a Momentum aláírásgyűjtő standjánál

Hollik István Soproni Tamással csörtézett a Momentum aláírásgyűjtő standjánál

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő kedden, a Momentum fővárosi aláírásgyűjtő-standjánál úgy fogalmazott: annak a Soros Györgynek kezdett a Momentum aláírást gyűjteni, aki migránsokkal akarja betelepíteni Európát. Kitért arra is: az előző napokban frontális támadást indítottak Magyarország ellen, amibe Soros György is beszállt.

A politikus szerint minden témát és eszközt megragadnak, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra. A mostani aláírásgyűjtéssel a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt támadják, ellene gyűjtenek aláírásokat. Ezzel nyíltan Soros-hálozatot építenek – jelentette ki. Kitért arra, hogy a törvény értelmében 53 szervezet eleget tett a bejelentési kötelezettségnek, egy sem jelezte, hogy ezt vegzálásnak, működésük ellehetetlenítésének tartják. Hollik István szerint, aki azt mondja, a civil szervezeteket lehetetleníti el a törvény, nem mond igazat.

Az aláírásgyűjtéssel a „Soros-gárda” szembe megy a magyar emberek akaratával –­ vélekedett a képviselő. Felidézte, hogy az előző nemzeti konzultáción azt kérdezték, hogy jónak tartják-e, ha a civil szervezeteknek be kell jelenteniük a külföldi támogatást, és a válaszolók 99 százalékban egyetértettek ezzel. A kormánypárti képviselő szerint egyértelmű a magyar emberek akarata, szeretnék tudni, hogy mely Magyarországon aktív civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről. Kiemelte, az átláthatóságra szükség van, mert látni, hogy ezek a külföldről pénzelt szervezetek kulcsszerepet játszanak a migráció támogatásában, és a Magyarország elleni támadásban, folyamatosan feljelentik hazánkat. A „Soros-szervezetek” itthon és külföldön is nyíltan segítik a bevándorlást, támadják Brüsszelben a kerítést, és ott vannak, amikor a Magyarország elleni meghallgatásokat tervezik – hangoztatta Hollik István.

Visszaadták a momentumosok a Soros-pólót

PestiSracok facebook image

A KDNP képviselője emlékeztetett, hogy Soros György több mint 18 milliárd dollárt (több 4300 milliárd forintot) utalt át civil szervezeteihez, ezzel hosszú távon is megoldva finanszírozásukat. Hollik ugyanakkor kijelentette: érkezzen bármekkora nyomás is, a törvény mellett kitartanak, mert az átláthatóságra a korábbiaknál is nagyobb szükség van. A politikus két pólót adott át a Momentum aktivistáinak, a pólón Soros gárda – aláírásgyűjtés: maradjon titokban, kit fizet Soros felirat szerepelt, de az aktivisták ezt végül visszaadták. A kormánypárti politikus sajtótájékoztatóján megjelent a Momentum alelnöke is. Soproni Tamás fennhangon felháborítónak nevezte a történteket, hogy milliárdokból indít a kormány plakátkampányt. Azt kérdezte Hollik Istvántól, kiáll-e vitára vele, illetve választ vár arra is, ha összegyűjtenek 200 ezer aláírást, akkor kiírják-e népszavazást.

MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."