Pesti Srácok

Lajos fia megígérte: Orbán Gáspár a ballib média célkeresztjében

Lajos fia megígérte: Orbán Gáspár a ballib média célkeresztjében

Elkezdődött a Simicska Lajos fia által közösségi portálon már korábban beígért lejárató kampány Orbán Viktor családját illetően. A 24. hu a hétfői napon hosszú értekezést közölt a Felház nevű karizmatikus keresztény mozgalomról, amelynek egyik vezetője, a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár. A liberális portál azt állítja a Felházról, hogy eretnekség is felvetődhet működésével kapcsolatban, Simicska lapja, az Index.hu pedig azzal a szektásokra utaló címmel vette át az írást, miszerint "Orbán Gáspár színpadról gyógyít, térít és nyelveken szól". Majd folytatást is ígérve azt írják, belenéztek a mozgalom pénzügyeibe, és három vezetőt is meginterjúvoltak.

A 24.hu betekintést enged a keresztény Felház mozgalom rendezvényeibe, ahol állítsuk szerint a gyűléseken földre esve, reszketve, kvázi transzban imádkoznak a Szent Szellemhez. Orbán Gáspár nyelveken szól, kézrátétellel kapcsolatba lépve a résztvevőkkel. A portál felidézi, hogy a korábban futballista Orbán fiú sérülése után intett búcsút a sport karriernek. Elment Ugandába önkénteskedni, hogy közben új értelmet keressen az életének. Az első közös imádságok is ez időre tehetők, az egymást jogi egyetemről ismerő fiatalok között, akik később létrehozták a Felház keresztény mozgalmat. Azt egyértelműen kijelentették, több interjú alkalmával is, hogy nem céljuk sem egyházat, sem gyülekezetet alapítani.

A ballib portál bárhogy igyekszik leleplező anyagot prezentálni, az összeállítás első részében korántsem olyan negatív a kép, amit festenek a miniszterelnök fiáról és barátairól. Kiderül, hogy a korábban pincékből indult összejövetelek kinőtték magukat és már jóval nagyobb létszámban a bulinegyedben találkoznak a fiatalok. Rendezvényeiken nincs dohányzás, és a pultnál alkoholt sem szolgálnak fel. A riport szerint a teremben 1000-1500 fő ugrál miközben keresztény zenekarok játszanak a színpadon, mai modern stílusban. Majd helyüket feketébe öltözve Orbán Gáspár veszi át. Az összeállítás beszámol közös imádságokról, gyógyításról, és tömeges révületről.

Közös ima a Felház rendezvényén - Fotó: Felház
PestiSracok facebook image

Állítólag sorozatban kívánják feltárni a Felház mozgalom működését, azt, hogyan történhetnek ott "bibliai csodák". Az írják, hogy a második részben kitérnek majd a Felház és más gyülekezetek vitájára, ami annyira feszült, hogy felvetődött velük szemben már az eretnekség vádja és az egyházi átok kimondása is. Állítólag kiderítették "mennyi pénzt ér meg az evangélium terjesztése.", majd három vezetővel készült interjút is közöl a portál. Korábban a PestiSrácok is közölt cikket a a Felházról. Kollégánk blogját idézve tettük fel a kérdést, miért is probléma az, ha fiatalok hétvégente lerészegedés helyett összejárnak együtt imádkozni. A Felház nem egyház, nem felekezet, hanem egy hely, ahol bárki, aki befogadta Jézust a szívébe, közbenjárhat az országért, egymásért, gyógyulásokért. Nincs prédikáció, nincs gyűjtés – így a szekta és a pénzszerzés vádja megdőlt, ehelyett dicséret és van ima - írta Jurák Kata.

Vezető kép: Felház

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?