Pesti Srácok

A Magyar Diaszpóra Tanács is tiltakozik Gyurcsányék nemzetárulása ellen

A Magyar Diaszpóra Tanács is tiltakozik Gyurcsányék nemzetárulása ellen

A Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnökei és társelnökei „egyöntetű és határozott” tiltakozásukat fejezik ki közös nyilatkozatukban Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének kezdeményezése miatt, amellyel elvonná a határon túliak szavazati jogát.

A testület budapesti tanácskozásán elfogadott állásfoglalásukban úgy fogalmaztak: alkotmányos demokráciában sem helyénvalónak, sem elfogadhatónak nem tartanak egy olyan akciót, amely bizonyos szerzett jogok önkényes visszavonására irányul. Véleményük szerint egy demokratikus úton megválasztott alkotmányozó és törvényhozó hatalomnak nem tiltható meg, hogy az állampolgári közösséget kiterjessze, kiváltképpen akkor nem, ha az anyaország állampolgárai és választott képviselői úgy érzik, szoros érzelmi, történelmi és kulturális szálak fűzik őket azokhoz, akikre a jogot kiterjesztik.

Kiemelték: a magyar identitás, a magyar hagyományok megőrzése, az egyetemes magyar közösségek közötti kapcsolatok létesítése mindig kiemelt fontosságú tényezőkként szerepeltek a diaszpórában működő magyar szervezetek, egyesületek tevékenységeiben. Lehetőségeikhez mérten, eddig és ezután is, igyekeztek és igyekeznek folyamatos, hathatós támogatást nyújtani a Kárpát-medencei magyarság, illetve a történelmi magyar egyházak képviselőinek, legyen szó akár konkrét, karitatív segítségről, akár a Kárpát-medencei magyarságot ért bárminemű jogsérelemmel szembeni kiállásról, akár a magyarság érdekeit sértő törvény vagy intézkedés elleni nemzetközi fellépésről, a nemzetközi közvélemény, az egyes tagországok kormányainak hiteles tájékoztatásáról.

A magyar állampolgárságot felvett külhoni személyek azért döntöttek állampolgárságuk felvétele mellett, mert mély érzelmekkel kötődnek Magyarországhoz, állampolgárokká válásuk pedig egyben magyar identitásuk megerősítését is jelképezi - olvasható az állásfoglalásban. Mint írták, tisztelettel kérik a magyar kormány tagjait és a hazai közvéleményt, hogy egyértelmű kiállásukkal fejezzék ki tiltakozásukat Gyurcsány Ferenc kezdeményezésével szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.