magyar diaszpóra tanács
Magyar világhálózat épül - Potápi Árpád János köszöntője a Magyar Diaszpóra Tanácson
"Jó száz éve elmondhatjuk, hogy elsősorban a történelmi okok miatt a magyar világnemzetté vált. Nem feltétlenül ez volt a szándékunk, az óhajunk, de ez most már történelmi tény" - jelentette ki a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén Potápi Árpád János. A 2,6 milliós diaszpórában élő magyarsággal kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, "az élet minden területére kiterjedő hálózatot építünk, akár az oktatásról akár a kultúráról, akár a sportról, akár a médiáról, vagy az egyházakról legyen szó. Olyan hálózatokat, amelyek lefedik az egész nemzetet és éltetni próbálják azt".Bármi történik, van egy hazátok, ahová mindig hazajöttök - Semjén Zsolt köszöntője a Magyar Diaszpóra Tanácson
Trianont követően száz év óta hátrányt jelentett magyarnak lenni, most eljött az ideje, hogy az végre előny legyen; hogy a magyarságnak jobb iskolái, megnövekedett gazdasági lehetőségei legyenek, és a magyar állampolgárság által a közjogi értelemben vett nemzetnek is teljes jogú tagja lehessen minden magyar - jelentette ki Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács előtt elhangzott köszöntőjében csütörtökön. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, Magyarország számára fontos, hogy a diaszpóra magyarsága érezze, "bármi történik, van egy hazátok, Magyarország, ahová mindig hazajöttök. Nem turistaként, nem menekültként, hanem haza.."Orbán Viktor: a következő évek a szuverenitásunk megvédéséről fognak szólni
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta a Magyar Diaszpóra Tanács tagjait; köszöntőjében és az azt követő kötetlen beszélgetésen is a Magyarország biztonságát és szuverenitását fenyegető veszélyekről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Spanyolországi magyar szervezetekkel találkozott Potápi Árpád János
A Spanyolországban és Madridban tevékenykedő magyar egyesületek képviselőivel találkozott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a hétvégén.Orbán Viktor: mi mindig a történelem magyar oldalán állunk
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a Diaszpóra Tanács tagjait, akiknek köszönetet mondott azért, hogy az általuk vezetett szervezetek az elmúlt időszakban is világszerte eredményesen és bátran kiálltak Magyarország mellett a nemzetközi vitákban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A magyar nemzet világnemzet! Nem azért, mert így akartuk, hanem mert tragikus történelmünk így hozta – Semjén Zsolt a Diaszpóra Tanács ülésén
Minden magyarnak tudnia kell, éljen bárhol a világban, hogy számíthat az anyaország segítségére, Magyarország mindenkit hazavár – hangsúlyozta a Diaszpóra Tanács szerdai ülésén Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a Diaszpóra Tanács létrejötte is annak a kifejeződése, hogy a magyar nemzet világnemzet, nem azért, mert így akartuk, hanem azért, mert a tragikus történelmünk így hozta. Ugyanakkor hangsúlyozta: az a feladatunk, hogy a kihívásokból lehetőséget csináljunk; használjuk ki azt a tényt, hogy a világ minden pontján vannak magyarok. A Diaszpóra Tanács hagyományosan megelőzi a Magyar Állandó Értekezlet ülését, ahol csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond majd.Potápi: történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája
Történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája, hiszen az elmúlt században nem volt olyan évtized, amikor ilyen töretlen lett volna a nemzetpolitika előmenetele – fogalmazott a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.A magyarság túlélte a XX. századot és őrzi az összetartozás hitét – Csak Gyurcsányék nem írták alá a MÁÉRT zárónyilatkozatát
Nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely mögöttünk, magyarok mögött áll. A nemzet, a szétszakítottság, a 20. század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi az összetartozásba vetett hitét – fogalmaz a határon túli és hazai szervezeteket és politikai pártokat tömörítő MÁÉRT kedden elfogadott zárónyilatkozata. Egyetlenegy parlamenti párt nem vett csak részt az ülésen és így nem írta alá a dokumentumot szokás szerint, a határon túli magyarság elutasításából politikai tőkét kovácsoló, a magát ugyanakkor európainak és demokratának beállító Gyurcsány-párt.Orbán: a járvány alatt bebizonyítottuk, a magyarság összetartozása hús-vér valóság
Összetartozásunk nemcsak történeti, szellemi gondolat vagy előföltevés, hanem hús-vér valóság. Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) keddi ülésére készült videóüzenetében. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyarság bebizonyította, minden élet számít határon innen és határon túl.Ajánljuk még