Pesti Srácok

Orbán: a járvány alatt bebizonyítottuk, a magyarság összetartozása hús-vér valóság

null

Összetartozásunk nemcsak történeti, szellemi gondolat vagy előföltevés, hanem hús-vér valóság. Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) keddi ülésére készült videóüzenetében. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyarság bebizonyította, minden élet számít határon innen és határon túl.

A miniszterelnök a MÁÉRT és a Diaszpóra Tanács tanácskozása résztvevőinek szóló üzenetében arról beszélt, hogy a 2020-as év különös év, mivel érdekes módon esnek egybe egymástól látszólag különböző dolgok: a trianoni diktátum 100 éves évfordulója és a világjárvány. Mint kifejtette, mind a kettő olyan próbatétel, amely arra emlékezteti a magyarságot, hogy a próbatételek nem történetiek, hanem mindennapjaink részei is. Mint fogalmazott,

Orbán Viktor úgy vélte, a koronavírus-járvány annak a próbája volt, mennyiben is igaz az, hogy bár a történelmi Magyarországot sok darabba vágták, a magyarság valójában összetartozik. Úgy vélte, a 2020-as év bebizonyította:

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarország Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával a lehető legszorosabb együttműködést alakította ki az elmúlt időszakban, és az osztrákokkal is szinte napi szintű egyeztetések folynak. Hozzátette: a politikai nehézségek ellenére a Kárpátalján és Erdélyben élő magyaroknak is segítséget tudott nyújtani Magyarország. Orbán Viktor kijelentette:

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta: a próbatételeknek, a világjárványnak még nincs vége, ezért fontos, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra.

Vezetőkép: MTI (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.