Pesti Srácok

Spanyolországi magyar szervezetekkel találkozott Potápi Árpád János

null

A Spanyolországban és Madridban tevékenykedő magyar egyesületek képviselőivel találkozott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a hétvégén.

Az államtitkár az ibériai ország fővárosában tett látogatását összegezve elmondta, hogy az egyesületek képviselői beszámoltak tevékenységükről, jelenlegi helyzetükről. Potápi Árpád János a találkozón tájékoztatást adott a magyar kormány aktuális nemzetpolitikai programjairól, kiemelten a diaszpóra támogatását célzó kezdeményezésekről.

– mondta Potápi Árpád János. Az államtitkár látogatása során megtekintett egy hétvégi magyar óvodai foglalkozást és ellátogatott a Madách Egyesület hétvégi iskolájába is. Ott az alsós és felsős csoport mellett spanyol édesapáknak is szerveznek magyar nyelvi kurzust. A vasárnapi iskola mellett több kulturális programot is szerveznek, hogy a helyi magyarokat összekovácsolják, és megismertessék spanyol barátaikkal is a magyar értékeket és szokásokat. Potápi Árpád János elmondta: a Madách Egyesület 2014-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a Madridban és környékén élő magyarokat összefogja, magyarságtudatukat erősítse, a magyar nyelv megőrzését és ápolását elősegítse, és lehetőséget biztosítson hagyományaik gyakorlására.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.