Pesti Srácok

Már akadémiai szinten kutatják a székelyföldi románok megmaradását

null

A Román Akadémia szervezeti keretében folytatja munkáját a székelyföldi románok helyzetét kutató Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ – írja az Agerpres hírügynökség információira hivatkozva a Főtér.ro. A portál felidézi, a köpontot vezető Ioan Lăcătuşu román szociológus a kommunista diktatúra idején költözött Sepsiszentgyörgyre, több interjúban is a székelyföldi románok elvándorlásának, a régió elmagyarosodásának a veszélyeire figyelmeztetett.

Mint arról a Főtér.ro beszámol, Ioan Lăcătuşu román szociológus úgy nyilatkozott, az általa vezetett központ tovább folytatja a székelyföldi megyék demográfiájának a kutatását, és továbbra is néprajzi, szociológiai, gazdasági, történeti, valamint az együttélésre vonatkozó tanulmányokat készít. Azt hangoztatta, a Román Akadémia által felkarolt központ újabb győzelme ez a Kovászna és Hargita megyére kiterjedő ortodox egyházmegye és a sepsiszentgyörgyi Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeuma létrehozása után.

A portál felidézi, Ioan Lăcătuşu a kommunista diktatúra idején költözött Sepsiszentgyörgyre, ahol a város alpolgármestereként tevékenykedett. Több interjúban is a székelyföldi románok elvándorlásának, a régió elmagyarosodásának a veszélyeire figyelmeztetett, és azt a nézetét hangoztatta, hogy a régió demográfiai trendjeit csakis bukaresti kormányzati segítséggel lehet megfordítani.

Forrás: Főtér.ro; fotó: szekelyfold.ma

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.