Pesti Srácok

Marton szexuális zaklatást követett el egy kanadai színház belső vizsgálata szerint

Marton szexuális zaklatást követett el egy kanadai színház belső vizsgálata szerint

"Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy Marton szexuális zaklatást követett el, és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani" - írja a 444.hu a kanadai Soulpepper Theatre Company közleményére hivatkozva.

A Canadian Press hírügynökség által ismertetett közlemény szerint jóval a Sárosdi Lilla által kirobbantott hazai botrány előtt, 2015 végén a színház közösségének egyik tagja nyújtott be panaszt, majd nem sokkal később előkerült egy másik sértett is. A színház azt állítja, azért nem tettek további lépéseket és azért nem árulnak el most sem részleteket, mert az áldozatok szerették volna megőrizni az anonimitásukat. Marton László különösen büszke volt külföldi sikereire, életrajzi könyvében ezekről hosszan beszél. A torontói Soulpeppernél féltucatszor rendezett és az akadémiájukon is tanított.

A 444.hu már le is vonta a következtetést

Az eset ottani kezelése rámutat arra is, mennyire különbözik a hazai és a kanadai hozzáállás a szexuális zaklatáshoz -

vélekedik a 444.hu.

Először is az tűnik fel, hogy a társulat egyik tagja meg merte keresni a színház vezetőjét azzal, hogy a híres külföldi rendező zaklatta. Másrészt a színház azonnal vizsgálatot indított. Harmadrészt a színházban már eleve érvényben volt egy zaklatás-ellenes szabályzat, illetve egy ilyen esetekre vonatkozó eljárásrend, de a történtek után meghívtak még egy külső szakértőt, hogy véleményezze és fejlessze ezeket. Miután pedig értesültek a magyarországi botrányról, a színház két igazgatója külön összejövetelt tartott a munkatársaknak, ahol újra felhívta a figyelmüket arra, milyen eszközök állnak rendelkezésükre a szexuális zaklatások ellen - írja az

atv.

PestiSracok facebook image

PS/Atv, fotó: atv

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.