Pesti Srácok

"Megnyugtató": Franciaország állítólag felkészültebb a terrorizmussal szemben, mint két évvel ezelőtt

"Megnyugtató": Franciaország állítólag felkészültebb a terrorizmussal szemben, mint két évvel ezelőtt

A terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt - mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjúban.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a 2012-ben katonák és zsidó gyerekek ellen Toulouse-ban és Montauban elkövetett iszlamista merényletek, majd a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus hetilapnál és egy zsidó élelmiszerboltban végrehajtott dzsihadista támadások után a november 13-i volt "az első tömegmészárlás, amelynek az volt a célja, hogy minél több áldozatot szedjen".

- hangsúlyozta a belügyminiszter. Gérard Collomb szerint Franciaországban a terrorfenyegetettség "továbbra is nagyon magas", de miközben "a terroristajelöltek fejlődnek a módszerek terén, mi is (fejlődünk)". A két évvel ezelőtti terrortámadást "egyik országból a másikba ingázó, szervezett kommandók" hajtották végre, ami azóta kevésbé jellemző, de "éppen ezért még nehezebb kiszűrni" a merényletterveket - hívta fel a figyelmet. A börtönökben tapasztalható radikalizálódást a belügyminiszter szerint a hatóságok figyelemmel kísérik.

PestiSracok facebook image

- mondta Colomb. A belügyminiszter szerint a Szíriába utazó franciák száma mostanra "megközelíti a nullát", és nincs tömeges hazatérés sem, de egyes dzsihadisták "gyerekeit haza kell telepíteni". Azt is megerősítette, hogy a párizsi merényletek éjszakáján kihirdetett és november 1-jén véget ért rendkívüli állapot 719 napja alatt a hatóságok 32 terrortámadást hiúsítottak meg. A támadások második évfordulóján Emmanuel Macron államfő hétfőn a túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak kíséretében ellátogat a merényletek valamennyi helyszínére.

Forrás: MTI; Vezető kép: DailyMail

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.